Címlapsztori

Bereczki Zoltán: „Teljesen elázva azt ordította: ’Gyűlöllek benneteket!’”

Hazánk egyik legsikeresebb művésze sokat beszélt már az életéről, de most olyan dolgok derülnek ki róla, amik a legnagyobb rajongóit is meglephetik.

Felnőttként két lány, Zorka és Flóra édesapjaként már egészen másként tekint vissza a gyerekkorára, és saját gyermekeit mindenáron szeretné megóvni azoktól a megdöbbentő és fájdalmas helyzetektől, amikkel neki szembesülnie kellett. „A nagylányom most elsős gimnazista, ő már egy egészen más világban nő fel, mint én. Ha most elölről kezdhetném, szívesen megnézném, hogyan alakul az életem, milyen személyiségfejlődésen mennék át, ha olyan körülmények között járhatnék iskolába, mint ő. Mert ahogy én felnőttem, azt inkább személyiségrombolásnak nevezném. Az általános iskolám teljes ideje alatt értek atrocitások. A középiskola pedig felemás volt: részben inspiráló, részben szintén romboló – mondja Zoli. – Ma már más szellemben tanítanak, abban az iskolában, ahova Zorka lányom jár, biztosan. Ez egy lehetőségekkel teli világ. Szülőként is elhatároztam: lehet, hogy az én gyerekkoromat megnehezítették, de a lányaimat nem hagyom, nekik szabadságban kell felnőniük. Nekem volt két olyan osztályfőnököm, aki ma bűnözőnek számítana. Olyan dolgokat tehettek és tettek is meg, ami ma már elképzelhetetlen lenne. Hogy mást ne mondjak, kaptunk körmöst. Ezek a tanárok valószínűleg már nem élnek, így nem akarom részletezni, miket követtek el, de súlyos nyomokat hagytak a lelkünkön.”

Művészként igyekszik megfigyelni a világot (Fotó: Mohos Angéla/fotocentral.hu)

Máig keresi az egyensúlyt

Az általános iskola után a helyzet nem javult. Sőt… „A sportiskolában volt egy alkoholista tornatanárom. Ha finoman fogalmazok, poroszosan nevelt minket, de igazából egy agresszív személyiség volt, aki azt gondolta, a gyerek abból ért, ha jól tarkón verik. Sokszor láttuk illuminált állapotban. Máig élesen emlékszem, hogy nyolcadik év végén egyszer teljesen elázva azt ordította az arcunkba: ’Úgy gyűlöllek benneteket!’ Ma már tudom, ez azt jelentette, önmagát gyűlöli, de ezt akkor még másként fogtam fel. Igazából ezt nem nekem kellett volna lefordítani, hanem az igazgatónak. Felháborítónak tartom, hogy ez az ember anno tanári állásban lehetett, ma ez elképzelhetetlen. Ezek a ’pedagógusok’ kétszer négy éven át rombolták a lelkemet. Persze voltak tanárok, aki próbáltak óvni minket a maguk eszközeivel, de mégis arra emlékszem, hogy gyűlöltem iskolába járni, és ez a Színművészeti Főiskoláig így is maradt. Minden reggel el is késtem a középiskolából, és azzal szórakoztattam magam, hogy minden áldott nap új történeteket találtam ki, miért. Egyszer például előadtam, hogy szembejött egy másik metró, és beszorultunk az alagútba. Sportoló lettem, és csak azt vártam az iskolában, hogy vége legyen, és mehessek úszni, kajakozni vagy focizni a grundra a fiúkkal. Ott volt a szabadság. De az iskolai évek rányomták a bélyegüket a személyiségemre. Művészként én érzékeny vagyok a világra, az emberi működésre, és szeretnék megfigyelő lenni, de a megfigyelőnek nyugalmi állapotban kell lennie, ha ebből kibillentik, már csak zaklatottság veszi körül. Hosszú évek óta gyakorlom, hogyan tudom megőrizni vagy újra megtalálni az egyensúlyt, hogy ne billentsen ki egy iszonyú igaz­ságtalanság, ami körülöttem vagy éppen a világban történik.”

A Dancing with the Stars egyik ítészeként felelősséggel dönt a versenyzőkről  (Fotó: press.tv2.hu/fotocentral.hu)

Elkövette a maga hibáit

Szülei jó szándékát illetően azonban semmilyen kétség nincs Zoliban. „Ők a maguk eszközeivel és az akkori tudásukkal rendelkezve mindent megtettek azért, hogy mi megélhessük a szabadságunkat. Erőn felül megteremtették a hátterét, hogy sportolhassunk, tanulhassunk, mindezt úgy, hogy ne legyen teher rajtunk, nekünk soha ne kelljen foglalkoznunk mással, csak a teljesítményünkkel. Ügyeltek arra, hogy a felelősséget fokozatosan terheljék ránk. Zorka iskolájában egy ideig tilos volt órát vinni magukkal a gyerekeknek, hogy az idő tudása ne terhelje őket, mert egy gyereknek nagyon feszíti a lelkét, ha valahova pontosan kell odaérni vagy pontosan kell abbahagyni valamit. Pedig nekik az a dolguk, hogy gondtalanul belefeledkezhessenek abba, amit éppen csinálnak. Később kell megtanulniuk az idő fogalmát. Ha belegondolok, az én gyerekkoromban az volt a vekker, hogy fociztunk a grundon, és valamelyik szülő leüvöltött: vacsora, de fogalmunk sem volt, hány óra van éppen. Maximum azt az egyszerű szabályt kellett betartani, hogy évszaktól függetlenül sötétedésig haza kell érni – emlékszik vissza Zoli. – Csomó mindent máshogy csináltam, mint az én szüleim, és még máshogy is fogok. Elkövettem a magam hibáit is, amit remélem, az én gyerekeim már nem fognak elkövetni az övéknél, de amit csináltak, azt nagyon jól csinálták. Szülőként mindenkinek magának kell megvizsgálnia, mi az, ami hasznos az ő szüleinek a tudásából, és mi az, amin változtatnia kell. Én is így igyekszem kialakítani a gyermeknevelési elveimet.”

Készül a karácsonyra

Zoli a karácsonyra készül. Idén december 20-án tartja már hagyománynak számító ünnepi koncertjét – ezúttal a MOM Kulturális Központban. Az estén Kökény Attila lesz a vendége.

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!