Címlapsztori

A Barátok közt sztárjai: „Addig viaskodtunk, míg jóban lettünk”

Story rejtvény külön­számunk címlap­fotózásán sosem hallott titkokról hullott le a lepel!

Azon, hogy ők hárman, lányok régen nem szívelték egymást, ma már jót nevetnek, pedig annak idején jó pár könnycseppet is hullattak miatta… „Ismerjük el, nehezen szoktunk össze – meséli Lékai-Kiss Ramóna. – Én érkeztem először, kellően élveztem is a hercegnői szerepet. Majd fél évre rá bejelentették, hogy jön egy másik lány is… Amikor megláttam Erikát a 90-60-90-es méreteivel, frászt kaptam. Az meg már csak hab volt a tortán, amikor megjött közénk a szépségkirálynő…” Szabó Erika és Som-Balogh Edina nem is tagadja, hogy bár Ramónát idővel mindenki szerette, nekik hosszabb utat kellett bejárniuk. „Gimis voltam, még a kiskamaszok mindennapjait éltem, majd hirtelen én lettem a szexi lány a tévéből… – emlékezik vissza Erika. – Ez a kép tőlem, a dabasi diáktól, aki reggelente a sárga busszal járt fel a forgatásokra, távol állt. Végül pont az segített beilleszkedni, akitől azt a legkevésbé sem vártam – Ramóna.” Történt ugyanis, hogy a két lánynak közös, kora reggeli feladatot szervezett az élet. A gyártásvezető megkérte Ramit, hadd aludjon az albérletében Erika. „Kiborultam az ötlettől, de nem mertem nemet mondani” – meséli Rami, aki elárulta: miután végigbeszélgették az éjszakát, szoros barátságot kötöttek.

Karcsi, a közös pont

Ami szintén összekovácsolta a lányokat, az az volt, hogy Rékasi Károlytól tartottak. Persze nem féltek tőle, mert tudták, akkora a szíve, mint a Balaton, de meg akartak neki felelni – árulták el Károlynak ennyi idő után.

Edinára hasonló körök vártak… Ő az előítélettel azért szembesült, mert egy meghatározó címmel érkezett a társaságba… „Szépségkirálynő voltam, és ezt nem bocsátották meg nekem. Mára megértettem: önmagam ellen is dolgozhattam azzal, hogy mindig csinosan érkeztem. A többiek csak idővel értették meg: nem az volt a célom, hogy bárkit is elcsábítsak, csak így éreztem jól magam a bőrömben. Akkoriban rengeteget sírtam. Érdekes módon nekem is Rami segített ebből az érzelmi gödörből kikecmeregni. Meglátta egyszer, hogy magamban zuhanva épp nyelem a könnyeimet, mert valaki nagyon megbántott… Azt mondta: ’Mindenkinek nehéz volt, neked is menni fog, tarts ki!’ Ott és akkor megtört a jég. Én felszívtam magam, a lányok pedig befogadtak.”

Megjelent a Story rejtvény különszáma!

A cikk folytatását a Story magazin rejtvény külön­számában olvashatja. Keresse az újságárusoknál!

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!