Címlapsztori

Stahl Judit: „Különös család a miénk”

Kevés olyan megértő, szerető família van, mint az övé, akinek az életében az elmúlt hetekben nagy változás történt.

Kifejezetten jó hangulatúra sikerült a két televíziós, Endrei Judit és Stahl Judit első kamerák előtti találkozása. A TV2 híradójának egykori emblematikus arca megtiszteltetésként élte meg, hogy az a kollégája kíváncsi rá, akit főiskolásként az MTV kulisszái mögött ámulva nézett. Szóba került Stahl Judit gyermekkora, híradós karrierje, és arról is mesélt, miért nem készít már televíziós főzőműsort.

Hanna egy ír családnál él

Amikor Endrei Judit azt kérdezte tőle, hogy mire a legbüszkébb eddigi életében, gondolkodás nélkül a kislányát említette. Sőt az is kiderült, hogy a 16 éves kiskamasz januárban kirepült a családi fészekből, és meg sem állt Írországig. Az elválást anya és lánya közül előbbi viselte rosszabbul. „Hanna azt mondta nekem, hogy ’Mami, neked fogok én jobban hiányozni, mert én el leszek foglalva a sok új élménnyel’ – mesélte Stahl, aki azt sem tagadta, hogy amikor Írországban elbúcsúztak a lányától, sírva fakadt. – Egy nagyszerű családhoz került, a pótanyukája zongoratanárnő, a férje utazási irodában dolgozik. Igaz, hogy pénzt fizetünk azért, mert Hanna ott van, de a nő hetente egyszer zongoraórákat ad a lányomnak, esténként bemegy hozzá, megszeretgeti, beszélget vele, csodálatos emberek. Amikor kivittük Csabával hozzájuk Hannát, akkor a búcsúzáskor a hölgy engem és a férjemet is megölelte, és amikor kijöttünk az ajtón, akkor éreztem, hogy jaj, ez most kemény” – emlékezett vissza az édesanya, aki szerint a féléves írországi tanulás a nyelvtudás mellett azt is tudatosítja Hannában, hogy egyedül mennyi mindenre képes.

Hanna 16 éves (Fotó: Smagpictures)

A világ három részén

A XXI. században szerencsére a világ bármely pontján élőkkel könnyen kapcsolatot teremthetünk. Így Hanna is napi rendszerességgel hívja szüleit videótelefonon, így nemcsak hallják, hanem látják is egymást. „Nálunk egy ilyen családi beszélgetés most úgy néz ki, hogy Hanna Írországban, én Budapesten, a férjem pedig Berlinben veszi fel a telefont. Mi most így vagyunk egy család, hogy mindenki máshol van” – mondta az egykori híradós, aki azt is elárulta, hogy nemrégiben a német városban vettek egy lakást, és férje odaköltözött, hogy megvalósítsa önmagát. Bohus Csaba általában hétvégenként jön haza. Itthon Judit sem unatkozik, autodidakta módon spanyolul kezdett tanulni, és nagy álma, hogy a közeljövőben meglátogassa Argentínában élő rokonait, akiket 30 éve nem látott.

Barátság a jó házasság alapja

Stahl Judit férjével kapcsolatban Endreinek eszébe jutott egy parfümőr hölgy, bizonyos Müller Judit mondása, aki azt állította, hogy ha jó házasságot szeretne valaki, akkor menjen hozzá a legjobb barátjához

Bohus Csabával 37 éve alkotnak egy párt (Fotó: Smagpictures)

Célzott ezzel arra, hogy Csaba és Judit gimnazistakoruk óta alkotnak egy párt, és az ő szövetségük igazán jó példa a tanács igazolására. „Amikor a Csabával összejöttünk, emlékszem, azt kérdezte tőlem, hogy miért engem válasszon. Akkor azt mondtam neki, hogy azért, mert mellettem soha nem fog unatkozni” – emlékezett vissza nevetve a televíziósból lett szakács, aki mosolyogva azt is elismerte, hogy mindezek ellenére 37 együtt töltött év után bizonyára olykor még őt is unhatják.

A teljes interjú a  YouTube-on, Endrei Judit Korhatártalanul című műsorában tekinthető meg.

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!