Címlapsztori

Szulák Andrea: „Van kivel megosztanom az örömöm, nem vagyok magányos”

A legegyedibb hangú előadóink egyike. Legújabb elismerése, a Máté Péter-díj kapcsán beszélgettünk vele.

Sikerének minden bizonnyal egyik titka, hogy amit el­vállal, azt teljes erőbedobással csinálja. „Soha nem a díjakért, az elismerésekért dolgoztam. De azt, hogy a munkám ily módon ismerték most el, bevallom, őszintén megkönnyeztem” – mondta elöljáróban.

„Körön kívülinek éreztem magam”

Szulák Andreáról köztudott, hogy az édesanyja egyedül nevelte fel, mindenben számíthatott rá, igazi szövetségesei voltak egymásnak. Ezért a Máté Péter-díj átvételekor is az volt az első gondolata, milyen büszke lenne rá most a mamája. Rengeteg emlék jutott eszébe, és bár az ő életében sem volt mindig minden kerek, azt mondja, összességében sokkal több jutott a jóból, mint a rossz­ból. „Óvodás voltam, amikor a szomszédos Erkel Színházból átjöttek, és kiválasztottak statisztálni. Ha innentől számítom, akkor ki se merem mondani, hogy hány éve tart a pályám – folytatta nevetve. – Az anyukám hajdanán énekes volt, viszont a karrierjét a születésem előtt befejezettnek nyilvánította, de a zene folyamatosan napirenden volt nálunk. Kamaszként rám is hatott a popzene, rátaláltam a példaképeimre. Ebben az időszakban éreztem azt, hogy jobban érdekel a dolog, ezért elmentem egy énektanárhoz. De eleinte még csak majdani énektanárként gondoltam magamra. Úgy éreztem, nem vagyok a színpadhoz elég bátor, és a mi családunknak nem voltak olyan kapcsolatai, ami megkönnyítette volna a szakmába jutást. Teljesen körön kívülinek éreztem magam” – mesélte a kezdetekről.

„Van egy megállapodásunk”

Andrea évtizedek óta országosan ismert, népszerű előadó. Lánya pedig most van abban a korban, amikor egyre gyakrabban kerül szóba a pályaválasztás is. Joggal adódik a kérdés: Rozina vajon követi-e őt? „Amikor megszületett, úgy döntöttem, hogy mindig egyfajta érdeklődésétlapot fogok elé teríteni, amiből majd választhat. Lesz rajta többféle dolog, próbáljon ki minél többet. Az volt a megállapodásunk, hogy bármit választ, azt egy évig csinálnia kell. Azóta is bátran kísérletezhet, és amíg lélegzem, ez így is lesz. Ez fogja formálni a személyiségét. Nem akarom, hogy a klónom legyen. Legyen olyan, mint saját maga, és nem olyan, mint anya pici leágazódása. Még kicsiként járt Földessy Margit Színitanodájába. Akkoriban kissé szorongó alkat volt, így nagyon jót tett neki, mert ott kinyílt. De nincsen meg benne az a fajta exhibicionizmus, ami bennem megvolt az ő korában. Zongorázni is járt egy ideig, de kiíratta magát. Egyelőre még nem döntötte el, mi szeretne lenni, de ez nem is baj. Most angol–spanyol gimnáziumba jár, és érdekli a sminkelés.”

Rozinával Zakopanéban (Fotó: Archív)

Ami a saját „étlapot” illeti, reméli, hogy már csak desszert van rajta. „Az a felszabadító, hogy soha semmit nem vártam el. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a sarokba húzódva nem figyeltem irigykedve a mellettem öles léptekkel elhúzó kortársaimat, de azt tudtam mindig, hogy ők valami olyat csinálnak, amit én vagy nem tudok, vagy nem akarok, vagy nem merek. És ezzel meg is nyugtattam magam. Viszont tényleg nagyon szeret a Jóisten, ezért mindig jöttek olyan feladatok, amik provokáltak, hogy na, itt vagyok, elég bátor vagy? Elég szorgalmas? Elég tehetséges? Elég bevállalós? Akkor csinálj meg! Ezek elől nem lehet félreugrani. Viszont még életemben nem kopogtattam szerepért vagy feladatért. A színházat és a TV-t nem én választottam, ők választottak engem. Én egyetlen dologhoz értek, az az éneklés, és azt nem is vagyok hajlandó elengedni. A legfontosabb pedig számomra, hogy amit csinálok, abban legyen örömöm. Ma már csak ezt nézem az étlapon.”

A Hegedűs a háztetőn című musicalben (Fotó: Smagpictures)
A Hegedűs a háztetőn című musicalben (Fotó: Smagpictures)

„Januárban Moszkvában jártunk”

A magánélete mindig nagy közérdeklődésre tartott számot, ezzel kapcsolatban csak annyit mond, hogy szerencsére van kivel megosztania az örömét, nem magányos. De jelenleg az a legfontosabb számára, hogy a lányának kitárja a világot. „Rozina most van abban a korban, amikor még megfelelő társaság vagyok neki. Pár év, és már nem arra fog vágyni, hogy velem töltse minden idejét. Ezeket az éveket vagy talán napokat, perceket viszont szeretném minél tartalmasabban tölteni vele. Januárban Moszkvában jártunk. Tátott szájjal bámultuk a nyüzsgő nagyvárost. Ki gondolta volna akkor, hogy alig egy hónap múlva a feje tetejére áll a világ? Valószínűleg az utolsó pillanatban voltunk ott, és örülök, hogy elmentünk, mert ez is olyan élmény volt, amit nem vehet el tőlünk senki. Remélem, hogy bárhová is sodorja majd az élet, olyan emlékeket visz magával, amiknek köszönhetően mindig mindenhol vele leszek.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!