Címlapsztori

Rácz Jenő és Rácz-Gyuricza Dóra: „Benne van a pakliban a császár is”

A sztárséf szerint felesége földöntúli szépséget áraszt, amióta a szíve alatt hordja kislányukat.

Dóri az utóbbi időben több kismama-felkészítőn is járt, emellett gyakran fordul tanácsért a nővéréhez, aki dúla. Mindennek köszönhetően nem tart sem a hátralévő hónapoktól, sem magától a szüléstől. „Tankönyv szerint fejlődik a babám, makkegészséges. Most egykilós, és a méhemmel együtt akkora, mint egy strandlabda, ami lássuk be, nem kicsi – mosolyog. – Hogy vele minden rendben van, az hihetetlenül megnyugtat. Talán emiatt sincs bennem semmiféle görcs a terhességgel kapcsolatban. Ráadásul a kismama-felkészítők elképesztő hasznosak voltak, csak ajánlani tudom őket másnak is! Azontúl, hogy jó pár gyakorlatot ellestem, miként vehetem le a terhet akár a hátamról, vagy a vajúdás alatt milyen légzéstechnikát alkalmazzak, mentálisan volt a leghasznosabb. Természetes úton szeretnék szülni, de benne van a pakliban a császár is. Ezek a tanfolyamok abban segítenek, hogy elfogadjuk, lehet, máshogy alakulnak a dolgok a szülőszobán, mint azt mi elképzeltük.”

„A támogatásuk rendkívül fontos”

Lélekben már a hosszú vajúdásra is készül. Mint mondja, a kisbabája dönt, hogy szeretne a világra jönni. „Jenővel szoktunk arról viccelődni, hogy a szülés közben olyan leszek majd, mint a csillagkapu. És persze, az is lehet, hogy húsz órán át vajúdni fogok, és az is, hogy párat pislogok, és kint van. Erre sem szeretnék túlságosan rástresszelni – magyarázza. – Az ideális szülést úgy képzelem most el, hogy míg a szülésznő segít a babámnak megszületni, addig egyik kezemet a Jenő fogja, a másikat pedig a nővérem. Az ő támogatásuk rendkívül fontos, de ki tudja, előfordulhat, úgy érzem majd, hogy mégsem ezt szeretném. Érthetően rám bízták. Még Jenő is, noha minden vágya az apás szülés, és hozzáteszem, nekem is.”

„Felveszünk egy bejárónőt”

Részben már az is körvonalazódott bennük, mi lesz, ha hazamentek a kórházból. „Segítségünk lesz bőven! Sőt abban is biztos vagyok, hogy a testvéreimet úgy kell majd lehámozni a kicsiről. Eleinte nem lesz könnyű egy újszülöttel, de sokat levesz majd a vállamról, hogy ismerve a férjem, készenlétben fog állni. Illetve otthon is átvállalja a teendők egy részét, de már arról is volt szó, hogy felveszünk egy bejárónőt.”

Jenő képtelen levenni a szemét várandós feleségéről (Fotók: Bognár Bogi)

„Nem várom el a feleségemtől, hogy a lányunk gondozása mellett minden mást ő csináljon – teszi hozzá az étteremtulajdonos. – Nem szeretném, ha azt venné a fejébe, hogy az anyaságban, a munkájában és otthon is teljesítenie kell. Mert nem kell. Igyekszem megteremteni azt a biztos légkört, amiben ő és a kislányunk, Kamilla harmóniában, boldogságban lehetnek. Nekem ők a legfontosabbak, ahogy csak tudom, támogatni fogom őket.”

Kiemelt kép: Bognár Bogi

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!