Debreczeni Zita: „Gianni mellett kicsit kocka lettem"
Amióta feleség és édesanya, teljesen mást jelent számára a boldogság.
Amióta feleség és édesanya, teljesen mást jelent számára a boldogság.
Hazánk egyik legkedveltebb színművésze évtizedek óta élvezi az emberek rajongását, most pedig az is kiderül, hogy ő melyik sztárért bolondul.
A visszatérők érkezése alaposan felkavarta az állóvizet.
Már csak az igaz szerelem hiányzik Szabolcs életéből.
Hamarosan újra visszatér a színpadra a betegséggel küzdő színésznő.
Az egykori úszócsillag öt szakmát is kitanult az utóbbi években.
Az orvosok szerint csupán egy százalék az esély, hogy az 55 éves rokkantnyugdíjas túlélje a brutális támadást.
A múlt sérelmei a jelenlegi párkapcsolatára is kihatással voltak.
Azt mesélte, az év minden hónapját úgy szereti, akár egy édesanya a gyermekét.
Már önállóan lélegzik a Jóban Rosszban egykori színésznője.