Napi friss

Csuti befejezte a gyerekei mutogatását: „Mindenki követ el hibákat”

Megbánta, hogy annak idején a gyerekei minden mozzanatát megosztotta.

Volt feleségével, Kulcsár Edinával egész életüket a nyilvánosság kereszttüzében élték, követőikkel pedig jóformán magánéletük minden pillanatát megosztották. Beleértve két közös gyermekük, a hétéves Medox és az ötéves Nina születését.

Hirtelen váltás

Aztán Csutiék elváltak, majd mindketten új párra leltek. Míg Edina G.w.M oldalán talált boldogságra, akivel azóta családot alapítottak, sőt két közös gyermeket nevelnek, addig Csuti Sudár Bianka mellett kezdett új életet. A 41 éves üzletember a múltból tanulva már sokkal ritkábban oszt meg személyes pillanatokat a közösségi oldalán. Párját nem rejtegeti, de lényegesen kevesebbet szerepelnek együtt a médiában, mint annak idején Edinával.

Ráadásul az édesapa most újabb határokat szabott a közösségi posztjainak. Eldöntötte, nem mutatja többé a gyerekei arcát a nyilvánosság előtt. Legfrissebb, kisfiával közös fotóját pedig ennek tükrében, Medox arcát kitakarva osztotta meg a követőivel. „Indulj útnak, légy erős, gyors és merész, bátor hős, vakmerő és rámenős! Erőben lám, nincs hiány, hát jöjjön próba akárhány! Én itt leszek neked, amíg erőm engedi, és a világot veled majd jól kineveti” olvasható Csuti bejegyzésében, amelyet kisfia ballagása után, utolsó óvodás napján tett közzé.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

András Szabó (@csut.i) által megosztott bejegyzés

Ma már nem mutatná

Rajongói eleinte nem értették a hirtelen pálfordulást, Csuti azonban egy rövid, de annál érthetőbb magyarázattal szolgált arra, hogy miért takarta ki a kisfia arcát. „Ezt annyira nem értem, kis kora óta volt mutogatva, akkor miért most kell elkezdeni kitakarni az arcát?” – kérdezte az egyik kommentelő, majd az édesapa így reagált:

„Az ember követ el hibákat, ma már nem mutatnám!”

Csuti döntését sokan helyeselték. „Szerintem nem ’trendi’ nem mutogatni a gyerekeket, hanem normális. Sajnálom azokat, akiknek nem sikerül megérteni, hogy egy ártatlan gyerekről egy ártatlan képet posztolni mennyire veszélyes tud lenni. Persze mind azt gondoljuk, hogy velünk úgy sem történik semmi, a mi gyerekeinkkel nem, de valójában sosem tudható,mikor jön el a ’de’!” véleményezte Csuti döntését az egyik hozzászóló.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!