Pikali Gerda: „Károllyal sok mindent megéltünk együtt”
A színésznőt az tölti fel a legjobban, ha a családjával lehet. Illetve még valami...
A színésznőt az tölti fel a legjobban, ha a családjával lehet. Illetve még valami...
Húsz évig adta az arcát egy sorozathoz, tudja, nem könnyű így visszatérni.
Egyre többen kérdezgetik a Nyerő Páros győzteseitől, tervezik-e már a családalapítást.
Idén új lemezt ad ki a zenekar, és koncertezni is fognak. De miért hagyták abba annak idején a közös zenélést?
Végre újra visszatérhetett a színpadra.
A drámai párbajt követően egy hajszállal a Bajnokok versenyzője maradhatott az Exatlonban, és Salander Dorinának sírva kellett búcsúznia szerelmétől és Dominikától.
A 90-es évek bálványai voltak. Azonban bármilyen sikeresek is lettek, néhány év után feloszlottak. Hosszú idő után most újra találkoztak.
Az utóbbi időben sokat hallottunk a Paula és Paulina női főszereplőjéről, de mi lett a férfi főhőssel, Fernando Colungával?
A végjáték első fordulójában a hirtelen halálkor Iza hibázott a pályán, és ez nagyban hozzájárulhatott a Bajnokok vereségéhez. Az exatlonista az események után adott villáminterjút.
Édesanyaként sohasem unatkozik a színésznő.