Napi friss

Patai Anna – 11 éves korában ismerte meg leendő férjét

Jövő nyáron megy férjhez a fiatal énekesnő, akivel el­jegyzése óta madarat lehet fogatni.

Kislányként ismerte meg az ország a Megasztárban még 2010-ben. Most pedig már 23 éves, és az esküvőjére készül. „Nagyon boldog vagyok, hogy Bence menyasszonya lehetek. Még mindig alig hiszem el, hogy hamarosan férjhez megyek, pedig igazából már az esküvőnket kellene szerveznünk. 10-11 évesek voltunk, amikor először találkoztunk egy megasztáros klubkoncerten. Akkor készült is rólunk egy közös fotó, de utána egy időre megszakadt közöttünk a kapcsolat. Aztán később abba a gimibe iratkozott be, ahova én jártam. Már az első pillanatban megtetszett, de kapcsolat csak később lett ebből az ismeretségből. Elég lassan haladtunk, hetekig ismerkedtünk – mesélte Anna a Storynak, aki a romantikus eljegyzés részleteit is megosztotta. – Bence augusztus 26-án, a születésnapomon kérte meg a kezem. Mindketten sokat dolgoztunk aznap, de ő ragaszkodott hozzá, hogy elmenjünk vacsorázni, pedig én már éppen mondani akartam, nyugodtan kihagyhatjuk, lesz még szülinapom. Elmentünk egy olasz étterembe, utána pedig sétáltunk egyet a várba. Olyan helyre vezetett, ahol nincs sok ember, néztük a gyönyörű kilátást, aztán láttam, hogy valamit keresni kezd a zsebében. Először nem is mertem arra gondolni, hogy egy gyűrűt vesz elő, hiszen mi van, ha mégsem… De amikor megláttam a kis piros ékszerdobozt, nagyot dobbant a szívem. Aztán feltette a nagy kérdést, én pedig természetesen igent mondtam.” A jegyesek már nagyban tervezgetik, milyen lesz a nagy nap. „Megbeszéltük, hogy kis esküvőt szeretnénk, de aztán összeírtuk, ki mindenkit szeretnénk meghívni, és akkor nyilvánvalóvá vált: ez a lagzi már nem lesz kicsi – árulta el Anna. – Azt mondják, januárban érdemes majd helyszínt keresni, éttermet nézni, de azért mi már tapogatózunk ez ügyben is.”

Milyen lesz a gyűrű?

Mivel augusztusban volt az eljegyzésük, augusztusi esküvőt terveznek. „Már keressük a gyűrűt, kezd kikristályosodni, milyenre esik majd a választásunk. Nagyon izgalmas időszak ez.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!