42 összetevős koktéllal fiatalodik Frei Tamás
Frei Tamás nemrég ünnepelte 60. születésnapját, mégis húsz évet letagadhat. Kiderült, különleges koktéllal indítja a napot, amit saját kezűleg állít össze.
Frei Tamás nemrég ünnepelte 60. születésnapját, mégis húsz évet letagadhat. Kiderült, különleges koktéllal indítja a napot, amit saját kezűleg állít össze.
2020-ban robbant ki Eszenyi Enikő botránya. Azóta várják a színészek, hogy a Vígszínház egykori direktora végre bocsánatot kérjen a tetteiért. Most megtette.
Jennifer Lopez a nyáron már az 57. születésnapját ünnepli, de ő az, aki tényleg feleannyinak néz ki – még fürdőruhában is. Rejtély, ezt vajon hogy csinálja.
Kovács Kati egyik legnagyobb slágeréhez különös történet fűződik, amit most ő maga osztott meg a közönséggel egy beszélgetés során.
Minden nyaraláson eljön az a pillanat, amikor valaki alkalmazkodik. A gyerek még játszana, a szülők végre csendre vágynának, a nagyszülők pedig nyugalmat keresnek. A közös utazások így sokszor inkább szervezésről és kompromisszumokról szólnak, mint valódi feltöltődésről.
Szabados Ági a minap vezetette utoljára a Fókuszt, de egyszer még láthatjuk őt a képernyőn, mielőtt szülési szabadságra menne.
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkári kinevezése után megválik színpadi szerepeitől. Egy alkalommal azonban még láthatja őt a közönség.
Pár hete Görög Zita egy vécékefébe énekelve kért segítséget, hogy 331 hátrányos helyzetű gyermeket eljuttasson moziba. Most két sztár is jelezte: számíthat rá.
Irigylésre méltó Jakupcsek Gabriella és fia, Marcell kapcsolata. Ritkán veszekednek, és nem is haragtartóak. Egy fájdalmas emléktől mégsem tudnak szabadulni.
Élete egyik legfélelmetesebb pillanatát élte át Penélope Cruz, aki Cannes-ban mesélt arról a dermesztő napról, amikor azt hitte, mindennek vége.