Varga Viktor: „Egyiptomban éltem, és olyasmi voltam, mint Jézus Krisztus”
Lefejezett próféta, polc sarka évszázadokig – ezek voltak saját bevallása szerint Varga Viktor előző életei. Arról is mesélt, hogy apja sem hétköznapi ember.
Lefejezett próféta, polc sarka évszázadokig – ezek voltak saját bevallása szerint Varga Viktor előző életei. Arról is mesélt, hogy apja sem hétköznapi ember.
Szabó Réka óvodapedagógusként jelentkezett az Exatlonba, és végül a nők között ő vihette haza a győztes díját. Kitartásának hátterére eddig nem derült fény.
Lestár Ágnes mindennap igyekszik beszélgetni elhunyt férjével. A mindennapokban, különösen a gyerekek életében nagyon nehéz Kálloy Molnár Péter hiánya.
Miközben a tévés sztárok akár milliós gázsikat is hazavihetnek egy-egy szereplésért, a civilek sokszor egész napos forgatásokon dolgoznak néhány ezer forintért.
Hevér Gábor nem mondhatja, hogy unatkozna, hiszen párhuzamosan több munkája is van. Ugyanakkor nem tudja, ha majd nem tud dolgozni, miből tartja el a családját.
Megözvegyülése után szülőházába költözött vissza az operaénekes. Barátnője, Krisztina segített újra igazi otthonná tenni.
Sokáig hétpecsétes titokként őrizte a magánéletét, most azonban minden eddiginél boldogabb időszakát éli Szabó Zsófi. A 37 éves műsorvezető második gyermekét hordja a szíve alatt, ám a babavárás ezúttal jóval több odafigyelést igényel: Zsófi veszélyeztetett terhesnek számít, ráadásul betegsége miatt is fokozott figyelemmel kísérik az orvosok.