Matt Damon: „Egy hűséges fickóról nincs mit címlapra tenni”
Alig ismerni rá az 54 éves színészre, annyira átalakult a külseje. Más azonban nem változott: a filmezés mellett ma is a családja a mindene.
Alig ismerni rá az 54 éves színészre, annyira átalakult a külseje. Más azonban nem változott: a filmezés mellett ma is a családja a mindene.
A rádiós már korábban is többször megalázóan beszélt az anyákról, nőkről.
Már képernyőn van az erotikus valóságshow.
Közel ötven évig spórolt azért, hogy nyugdíjasként ne legyenek anyagi gondjai és büszke arra, amiért anyagi biztonságban élhet
A derűs szőkeség bevallása szerint is romantikagyilkos, mégis ő vezeti a Határtalan szerelemet, és milyen jól!
Jelentős döntési helyzet előtt áll az Európai Unió, a cél a cigarettázás visszaszorítása. A European Policy Innovation Council (EPIC) független szakértői elemezték a dohányipar jelenlegi helyzetét.
A szombati fináléba jutásért 31 ország versenyzője állt színpadra. 10-10 férőhelyért küzdöttek az énekesek az első, keddi és második, csütörtöki elődöntőben, ahol csak a nézők szavazata számít. Kedden 15, csütörtökön 16 ország előadója versenyzett.
A tévésnek tavaly mindkét keze eltört, nemrég azonban ismét egy kényszerpihenő vette kezdetét.
Az előnytelen változás miatt fel kellett adnia meggyőződését.
A Receptklub egykori sztárját a belváros egy forgalmas részén állították elő.