Kiara Lord: „Sóher volt az ismert magyar milliárdos"
A TV2 Farm VIP-jában szereplő felnőttfilmes díva ritkán vállal magyar ügyfeleket, mint kiderült, ezt is nagyon megbánta.
A TV2 Farm VIP-jában szereplő felnőttfilmes díva ritkán vállal magyar ügyfeleket, mint kiderült, ezt is nagyon megbánta.
A kívánságműsor csütörtöki adásában azok a dalok csendültek fel, amik Bényi Ildikó szívéhez is közel álltak.
Mindenkit meglepett a bejelentéssel.
A séf közleménye után az énekesnő is ügyvédhez fordult.
A Farm VIP-ből tegnap távozott Blága Tünde elképesztő tragédia terhét cipeli.
Zalaegerszegen félbeszakadt az előadás. A sérült színésznőt kórházba szállították.
Tisztában van a színésznő hibáival, de bízik abban, hogy a kapott pofonok kijózanították a kolléganőjét.
A színésznő két hete lábadozik.
A ValóVilág egykori győztese a diadal után rossz útra lépett, és rács mögé került. Utólag hálás ennek a jókora pofonnak, mert hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül. Van azonban, amiben cseppet sem változott: ugyanúgy imád szerepelni, és szórakoztatással keresné a kenyerét.
Ne csak otthonunkat rázzuk fel, vagy a kertünket tegyük virágzóvá az első napsugarak beköszöntével, hanem magunkra, testi-lelki harmóniánkra is szánjunk kellő energiát!