Vége a szinglilétnek! A 26 éves énekesnő hosszú idő egyedüllét után megismerkedett valakivel. Legalábbis virtuálisan… A rövid életű románcról most először beszélt a nyilvánosság előtt.
Noha Tóth Andi az utóbbi időben szinte semmit nem oszt meg a magánéletéről, két ismert exe, Szabó Ádám és Marics Petivel történt szakítása óta nem sok figyelmet szentelt a férfiaknak. Ám most mégis fordult a kocka: egy vidéki favágó ejtette rabul az énekesnő szívét. Legalábbis átmenetileg.
Fontosabb volt számára a karrier
Megismerkedésük ráadásul nem mindennapi módon, virtuálisan történt: egy PlayStation-játékban találtak egymásra. „Határozottan, világéletemben gyűlöltem a PlayStationt, de közben rájöttem, hogy tulajdonképpen semmi bajom a játékkal. Egész jó szórakozás tud lenni, csak közben traumáim születtek az akkori partnereim miatt. Viszont most már nekem is van saját PS-em, és egész jókat szórakozom” – mesélte a Max rendelünk című főzős vlogjában az énekesnő.

Majd azt is elárulta, hogy jelenleg melyik játék, illetve azon belül is ki köti le a figyelmét. „Lehet, hogy hót’ kellemetlen, de gyerekeknek való játékokkal játszom rajta. Most letöltöttem például egy barbie-sat, imádom. Zseniális. Felöltöztetem, elmegyünk shoppingolni, találkozom másokkal. De az abszolút favoritom a Lake című játék. Csajszi vagy benne, egy nagyon menő New York-i újságíró. Hazautazol egy kis időre vidékre meglátogatni a családodat. Lényeg a lényeg, hogy elvállalsz egy postás munkát, és az a játék, hogy kirakod az autóból a cuccokat. Van egy tök jó érzelmi szála is, szerelmes is tudsz lenni csajba vagy férfiba is. Modern egy játék” – taglalta.
Az énekesnő végül virtuális utazása során Providence Oaksban talált rá virtuális szerelmére egy Jake nevű férfi személyében. „A játék végén eldöntöd, hogy ott maradsz-e vele, vagy nem. Dönthetsz a karrier mellett is. Én így döntöttem. Jake-nek, vagy nem tudom már, hogy hívták, aki egyébként favágó volt, azt mondtam, hogy fontosabb a munkám. Nem akartam ott maradni, és postásként dolgozni egy életen át, amikor vár a nagy karrier” – magyarázta nagy átéléssel.
Kiemelt kép és fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu