Sylvester Stallone - Kiderül valaha, miért hagyta el a felesége?
Állítólag az akcióhős nem sejtette, hogy az asszony szakítani készül. Jennifer Flavin 25 év házasság után adta be a válókeresetet.
Állítólag az akcióhős nem sejtette, hogy az asszony szakítani készül. Jennifer Flavin 25 év házasság után adta be a válókeresetet.
A csinos anyukáról sugárzik a boldogság, ami nem csoda: teljes harmóniában van önmagával. Kisfia nemrégiben lett hároméves, és Kriszti nem tagadja, ahogy cseperedik, úgy állítja őket egyre több kihívás elé. „Kezdi elhagyni a délutáni alvásokat, rengeteg energiája van, ezért igyekszem változatos programokat kitalálni. Önálló kisfiú, úgy beszélgetek vele, mint egy kis felnőttel. Mindent megosztunk egymással – árulja el Kriszti. – Személyiségre Atira és rám is hasonlít: akaratos és határozott véleménye van. Mondtuk is az apukájával, hogy most kell letörni a kis szarvát, később nehezebb dolgunk lesz. Atival továbbra is közösen neveljük: mindennap beszélünk és mindenbe beavatom. Nagyon jóban vagyunk, tudunk egymás fontos dolgairól, és a neveléssel kapcsolatos döntéseket is együtt hozzuk meg. Mindig is az volt a célunk, hogy Doncsi azt lássa, összhang van a szülei között.”
Egy éve már, hogy elvált a feleségétől. Nem akarja megtagadni a múltját, de minden erejével a jelenre koncentrál.