Király Linda két hétig citromos vízen élt
A vágyott alak miatt vágott bele a drasztikus diétába.
A vágyott alak miatt vágott bele a drasztikus diétába.
A páros még az idén összeházasodhat, a pletykák szerint a 2003-ban tervezett esküvőjüket szeretnék megvalósítani.
Sikerben, nehézségben, egészségben, betegség is kitartanak egymás mellett. Mariann és Györgyi szövetsége több mint három évtized után is rendíthetetlen.
Medi, Inez és Atika után a kis Nikolász is megszületett, a fiatal nagypapa pedig most azt is elárulta, hány unokával számol még a jövőben.
A táncművész szülei nagyon hamar elváltak, édesapjának pedig rövid időn belül született két másik gyereke.
Az énekesnő eleinte ódzkodott a netes ismerkedéstől.
A folyamatban lévő, az élelmiszer-biztonsági hatóságokkal együttműködésben zajló szalmonellavizsgálatokkal összefüggésben a Ferrero felfüggeszti működését a belgiumi arloni gyárában.
Az ökölvívóbajnok nem tudja elégszer hangsúlyozni a szűrővizsgálatok fontosságát.