Hazai sztár

Megyeri Csilla: „Kettőnk közül én vagyok az, aki minden fillérért megdolgozott az életben”

Amióta barátnőjével, Farkas-Magyar Emesével megismerték egymást, sok vicces és komoly pillanatot éltek meg együtt.

Megyeri Csilla és Farkas-Magyar Emese sok mindenben hasonlítanak egymásra, de van, amiben igencsak különböznek. Hogy mit tanított az elmúlt időszakban egymásnak az anyagiakról és a családról a két barátnő, azt is mesélik el.

Mindketten Ikrek

Ha a külsőt nézzük, azonnal szembetűnik a hasonlóság. Szeretik is hangsúlyozni, így nem ritka, hogy egyforma ruhában és frizurával mutatkoznak. „Bár a legjobb barátainkat már nem tudjuk megtéveszteni, azok, akik engem a tévéből ismernek, Mesit pedig a közösségi felületekről, gyakran összekevernek bennünket. Azt mondják, olyanok vagyunk, mint két tojás, és gyakran testvéreknek hisznek bennünket. Furcsa az élet, hogy éppen Mesi lett az egyik legjobb barátnőm, mert amikor hat éve egy disznóvágáson Hódi Pameláék társaságában megláttam, eleinte kicsit beképzeltnek tűnt. Gondoltam, rólam is mindenki ugyanezt hiszi. Megnézem magamnak a csajt, le akartam törni egy kicsit a szarvát. Elkezdtem vele beszélgetni, de gyorsan kiderült, hogy valójában jó fej és laza. Azóta azt is tudjuk, mennyi mindenben hasonlítunk egymásra: egyezik az ízlésünk, a mentalitásunk. Imádjuk a pörgést, és mindketten pozitív beállítottságú emberek vagyunk. Még a horoszkópunk is Ikrek” – neveti el magát Csilla.

Lett egy közös ruhamárkájuk

Kellenek a közös élmények

Sokan felszínesnek hiszik őket, ám ez csak a látszat. „Sosem tagadtuk, hogy a divat, a külsőnk is nagyon fontos számunkra, de ez nem azt jelenti, hogy csak erről szólnak a mindennapjaink. Az elmúlt években sok minden történt velünk, ami formálta a személyiségünket, kölcsönösen hatunk ma is egymásra. A közös élmények pedig csak megerősítik a barátságunkat. Három éve Míkonoszon jártunk együtt, idén csak egy rövidebb balatoni kiruccanást tervezünk. A mindennapjaink most sokkal inkább az üzleti ügyeinkről szólnak, hiszen lett egy saját ruhamárkánk. Hamarosan érkeznek a kollekció darabjai, így gőzerővel ezen dolgozunk. Közben persze folyamatosan tanulunk egymástól, ezáltal fejlődünk. Kettőnk közül én vagyok az, aki minden fillérért megdolgozott az életben, és ez meglátszik az üzleti döntéseimen is. Mesi pedig szívesen tanulja tőlem az anyagi függetlenséget.”

Mesi kislánya kilencéves

„Már a pótkeresztanyjának hív”

A két barátnő azonban nem csupán üzleti, hanem magánéleti kérdésekben is szívesen segíti a másikat. Ez főleg Csillának jelent nagy támaszt. „Reálisan látjuk egymás erősségeit és hiányosságait. A magánéletben kétségtelenül én vagyok az álmodozóbb típus, Mesi kilenc éve felelősségteljes édesanya, nagyon szeretem a kilencéves kislányát, Nonót, akivel a nyári szünetben sok közös programot szervezünk. Már a pótkeresztanyjának hív, olyan gyakran annyit lát, de igyekszem is mindig a kedvében járni.”

Ki lesz a barátunk?

Kutatások is bizonyítják, még a génállományunk is 1%-ban megegyezik azokkal, akiket barátunknak választunk. „Általában az emberek olyan barátokat keresnek, akik valamiképpen emlékeztetnek saját magukra” – mondta el Boros Dorka­ pszichológus.

Kiemelt képek és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!