Címlapsztori

Szerelem, család, karrier várt rájuk: az X-Faktor felfedezettjeit egy csapásra a szívünkbe zártuk

2011-ben készült a műsor második szériája, az egykori szereplők, Baricz Gergő, Bagosi Alexa és Gyurcsík Tibor élete pedig sokat változott azóta.

Tanítványból tanító

Néhány hét múlva krisztusi korba ér Baricz Gergő, a széria bronzérmese. „Egészen az ­X-Faktorig nem voltam biztos benne, hogy milyen hivatást választok, és ez a műsor indított el a pályán. Hirtelen nagyon sok bulim volt, és egy ideig ez jól működött, de aztán úgy éreztem, hogy ez nekem nem elég, szeretnék túllépni a haknikon, élő zenészekkel, komolyabb fellépéseken. Elkezdtem zenészeket keresni magam mellé, akik lenyűgöztek a tudásukkal. Úgy voltam vele, hogy szeretném megtisztelni a zenésztársakat, a közönséget és magamat is azzal, hogy zenét tanulok. Elvégeztem a Kőbányai Zenesulit, és azóta már ott tanítok éneket – mondja Gergő. – Van egy rockzenekarom, készülök az István, a király nyári előadásaira, és folyamatosan pörög a Házhoz megy a Zenede című oktatási projekt, aminek keretében látogatjuk az ország kulturális otthonait, ahol zenetörténeti előadásokat tartunk pop vagy rock témakörben. Ez egyszerre ismeretterjesztő foglalkozás és mini­koncert. Szeretnénk minél több helyre eljutni vele. A magánéletemről pedig csak annyit: sok jó dolog történt velem az elmúlt időben, a többiről meg inkább ne is beszéljünk.”

Gergő saját rockzenekarával koncertezik (Fotó: Archív)

Cukrászdában dolgozik

A széria fiatal anyukája, Bagosi Alexa annak idején a nyolcadik helyig menetelt a műsorban. „Ha most visszagondolok az X-Faktorra, azt mondom: fiatalság, bolondság, és biztosan nem csinálnám már újra. De nagyon büszke vagyok, hogy ott voltam, szuper élmény volt, és egész életemben nagyon vagány dolognak fogom tartani, arról nem is beszélve, hogy az unokáimnak majd megmutathatom, milyen jó csaj volt a nagyi – mondja nevetve ­Alexa. – Azt hiszem, túlságosan hamar estem ki ahhoz, hogy örök nyomot hagyjak az emberekben. A műsor akkori producere nagyon őszintén megmondta nekem, hogy én popsztárként nem fogok működni, és a mai napig hálás vagyok az őszinteségéért. Ha valaki azt kérdezi tőlem, induljon-e tehetségkutatóban, azt mondom, ha nincs se kutyád, se macskád, ha nincs vesztenivalód, akkor menj, de ha van, amiből kimaradsz, ha van, akit hátra kell hagynod, akkor háromszor is gondold meg. Nekem nem működött. Az X-Faktor után ki akartam lépni abból a sajnálatra méltó szerepkörből, amit a műsor alatt rám ragasztottak. A gyerekeimet nem mutogattam sehol, a volt férjemmel is így állapodtunk meg. Született egy harmadik gyermekem, ő most hétéves. Ceglédre költöztem, cukrászdában dolgozom az éneklés mellett. Van egy partizenekarom, illetve duóban is vállalunk fellépéseket éttermekben. Demes Tomival jó kapcsolatban maradtunk, rendszeresen beszélünk, Tarány Tomival hasonlóan, de Kocsis Tiborral is megmaradt a kapcsolat. A sógornőmnek például őt adtam ajándékba az esküvőre: elhívtam, hogy énekeljen.”

Alexa már három­gyerekes anyuka (Fotó: Archív)

Megjárta a cseh-szlovák X-Faktort is

Gyurcsík Tibor az első élő show-ban búcsúzott, a cseh-szlovák X-Faktorban viszont a ­dobogóig menetelt. „Néhány nap alatt ismertek lettünk, felismertek az utcán, hihetetlen volt az egész. Én nagyon élveztem ezt a figyelmet, de tudom, hogy voltak olyan versenytársak, akiknek ez nehézséget okozott. Ugyanakkor pontosan tudtam, hogy ez a figyelem nem tart majd örökké. Én megjártam a cseh-szlovák X-Faktort is, ott harmadik lettem. Nagyon másként működött ez ott, mint Magyarországon, ott sokat költöttek a színpadra, a látványra, de minket, versenyzőket kevésbé építettek fel – meséli Tibi. − Évekig hiányzott az életemből a zenélés, de nem tettem fel mindent egy lapra, van egy civil szakma a kezemben. Gépészmérnök vagyok, ami végig ott volt az életemben, volt viszont két-három év, amikor kizárólag ebből éltem. Amikor kitört a pandémia, úgy voltam fele, hogy én senkitől egy kiflire valót sem szeretnék elvenni, aki csak a zenéből tud élni. Nem küldtem kiajánlókat, nem vállaltam fellépéseket, átadtam ezeket a lehetőséget másoknak. Én pedig a feleségemre és a két gyermekemre koncentráltam, élveztem, hogy több szabadságom volt, és sokat motoroztam is. Aztán eltelt néhány év, és a zene is visszakerült az életembe, tavaly Riki az egykori Picasso Branchból felkért, és Fischer Norberttel hárman megalakítottuk a Voices nevű formációt. A 90-es évek dalait énekeljük friss, modern hangszereléssel. Az első dalunkat ­Závodi Gábor hangszerelte, de hamarosan a fiával, Marcival is jön új dalunk. A következő évek arról fognak szólni, hogy ezt a csapatot minél inkább megismertessük az emberekkel. Szerencsére a visszajelzések már most nagyon jók.

Tibor a ­Voices nevű ­trióval a 90-es évek slágereit énekli (Fotó: Archív)

Kiemelt képek: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!