Címlapsztori

Kulcsár Edina vallomást tett a dubajozós lányok perén: íme, a részletek

„Teljesen kikészítik Edinát!” – fakadt ki az ügy elsőrendű vádlottja a hétfői tárgyaláson.

Kulcsár Edinát jó ideje szerette volna meghallgatni a Pesti Központi Kerületi Bíróság az évek óta tartó dubajozós lányok néven elhíresült perben, ám az egykori szépségkirálynő eddig egyszer sem jelent meg. Legutóbb azonban a bírónő bekeményített, és kilátásba helyezte, a rendőrség segítségét kéri, hogy Edina tanúvallomást tegyen. A szigor végül működött, Edina hétfőn távmeghallgatással, videón keresztül jelentkezett be a tárgyalásra.

Néhány szóban az ügyről: K. Zoltánt és társait, többek között Sz. Vivient azzal vádolják, hogy szexuális szolgáltatásra közvetítettek ki magyar lányokat külföldön és belföldön. Kulcsár Edina – aki ezúttal nem járult hozzá, hogy arca felismerhető legyen – róluk azt mondta, 2008-2009 óta ismeri őket nagynénje kocsmájából – K. Zoltán a család barátja volt –, napi kapcsolatban álltak. „Hostessként lehetőséget kaptam, hogy utazzak. Mindent biztosítanak, szállást és jó pénzt is. Abu Dhabi vagy Dubaj, már nem emlékszem. Nagyon kecsegtető volt” – mondta Edina, aki szerint csupán buliznia kellett és jól kellett magát éreznie az egy hétig tartó kint tartózkodás során. Mint mondta, első útja során főleg külföldi lányok voltak rajta kívül, a szálláson viszont egy másik magyar lánnyal osztozkodott közös szobán, akinek ma már nem emlékszik a nevére.

Edina hangsúlyozta: semmilyen más feladata nem volt azon kívül, hogy megjelenjen ezeken a bulikon. „Nem értettem, hogy ebben mi a jó, de nem magyar viszonylatú fizetés járt ezért. De nem emlékszem, pontosan mennyit kaptam. A pénznemre sem emlékszem. Egy sofőr hozta oda nekünk borítékban a fizetséget.” Edina a tárgyaláson többször elmondta, akkoriban nagyon szegény volt, és mindez jó kereseti lehetőségnek tűnt neki, ezért vágott bele.

Arra is kitért, hogy szerinte csupán szóbeszéd volt, hogy hercegekkel, milliárdosokkal el lehet vonulni… Neki legalábbis erről nem beszélt K. Zoltán. Sőt biztosították is róla a kiutazás előtt, hogy nem kell senkivel sem szexuális kapcsolatot létesítenie. Egy feladata volt: csinosnak kellett lennie, és jól kellett magát éreznie.

A bírónő felolvasta Edina korábbi tanúvallomását is, amiből kiderült: korábban Marokkóba is kiutazott, Bejrútban pedig ötször is volt, de megfordult Alexandriában, Kairóban, Miamiban, New Yorkban és Míkonoszon is. Minden utazás több napig tartott, a munkákat K. Zoltán sms-ben küldte el a részleteket. Edina egy-egy munkáért 7-800 ezer forintot kapott, Marokkóban kevesebbet: 5-600 ezer forintot fizettek neki. Mindebből 20 százalékot vett le K. Zoltán. A korábbi vallomása során is megkérdezték tőle: prostituáltként dolgozott-e és létesített-e szexuális kapcsolatot, erre Edina nemmel felelt, ahogy a hétfői tárgyalásán is.

Mint kiderült, a bíróság kezébe került egy lehallgatás anyaga is, aminek leiratát a hétfői tárgyaláson felolvasták. Ebben K. Zoltán a következőt mondja Edinának: „Te ott nagyon bevágódtál, kicsim, látod, hogy állandó vagy. Úgy csináld, hogy mindketten fotózzatok, ő is fotózzon” – itt K. Zoltán Edina mellett egy másik lányra utal.  A ’fotózás’ az ügyben egyet jelent a szexuális szolgáltatással. Kulcsár Edina a felvételen minderre azt mondja: „Most van meg, most fog elmúlni.” Mire K. Zoltán: „Holnap lesz úgyis a fotózás, addigra zuhanyzol úgyis, meg egyéb.”

A hétfői tárgyaláson Edina határozottan állította: nem nyújtott soha szexuális jellegű szolgáltatást. A fotózás tényleg fotózást jelentett. Az ügyész szerint a fotózás szexuális aktus létesítését jelentette, erről több tanú is beszámolt, és felhívták Edina figyelmét, hogy a hamis tanúzás bűncselekménynek számít. „Lehet, hogy másnak ezt jelentette, de én soha semmi ilyet nem csináltam” – reagált minderre Edina. Mikor a bírónő és az ügyész is  felhozta a témát, Edina ügyvédje is közbeszólt, hogy ne tegyenek fel több kérdést erről, mert korábban Edina már válaszolt ezekre. A per elsőrendű vádlottja is Edina védelmére kelt: „Teljesen kikészítik Edinát!”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!