Napi friss

Bárdos András Máté Krisztinának: „Fogadd el, hogy egy hülye tévés vagy, és csináld!”

A TV2 egykor ikonikus arca most elárulta, miért hagytak fel a férjével a tévézéssel, és hogy hiányzik-e neki a képernyős lét.

Máté Krisztinát és férjét, Bárdos Andrást a TV2 híradósaiként ismerte az ország. Szerepeltek többféle műsorban pályájuk során, azonban egyszer csak eltűntek a képernyőről. „Elég volt belőlünk, és nekünk is belőlük. Tudtuk, hogy vége lesz a tévézésnek, előtte már hetekkel ment a vitatkozás, hogy mikor szálljunk ki. András mindennap úgy ment be, hogy ma hátha megoldjuk ezt a dolgot – idézte fel Máté Kriszta a FutureTalks Krizsó Szilviával című YouTube-műsorban. Mint mesélte, végül mivel nem sikerült megegyezni, férjével felhagytak a képernyőn való szerepléssel. Kriszta szerint akkor már nem érezte jól magát ebben a munkakörben, megváltozott az életformájuk a gyerekeik miatt. – Fontosabb volt, hogy a lányomat én vigyem el edzésre, és nekem mondja el, mi történt vele aznap.”

Kriszta számára egyedül azért volt nehéz megtenni ezt a lépést, mert akkor még nem tudta, mi máshoz kezdhetne, félt a bizonytalanságtól. „Úgy szoktam mondani, hogy amikor abbahagytuk a napi bohóckodást a tévében, hazamentem, és megkérdezte András tőlem, hogy most mit fogsz csinálni, és egyszerűen nem tudtam rá válaszolni. Vártam, hogy rátaláljak én is valami másra, amit szeretnék csinálni, de nem jött.” Annak ellenére, hogy nem volt elképzelése a jövőjét illetően, az is nagy fejtörést okozott neki, amikor felkérést kapott mint műsorszerkesztő az ekkortájt induló RTL II vezetőségétől. „Úgy voltam vele, hogy én már túl vagyok a tévézésen. Ekkor azt mondta András: ’Vedd tudomásul, hogy egy hülye tévés vagy, és csináld, ha nem találtál ki helyette semmi mást!’” – mesélte nevetve Máté Kriszta.

Máté Kriszta és Bárdos András a Tények stúdiójában (Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu)

Így tehát magával a televíziózással nem hagyott fel, csupán átlépett a kamera másik oldalára, most a háttérből tesz hozzá a produkciók sikeréhez. Jelenleg az RTL üzleti realityjének, a Cápák közöttnek a producere. Elsődleges célja, hogy a magyar üzleti kultúrát feljavítsa. „A vállalkozó ne legyen szitokszó! Ne az legyen, hogy csak adót csalva lehet Magyarországon üzletelni.” Arra ő sem számított, hogy ennyire sikeres lesz a műsor, és ennyi évadot fog megérni. „Szerintem ehhez a klubhoz jó tartozni. Ha ezt nézed, nem ciki azt mondani, hogy nézed. Amikor a Győzike ment a tévében, akkor mindenki azt mondta másnap, hogy nem nézte. Nem tudjuk, miből volt akkor 3 milliós nézettsége… – nevetett fel. – Ugyanez volt a ValóVilágnál is. Ezeket nem szívesen vállalták fel, pedig óriási nézettségük volt. A Cápákban nincs semmi ciki, még tanulni is lehet belőle. Érdekes, olyan figurákat lehet látni, akiket más műsorban nem, jó érzés a nézőknek civil embereket természetesnek látni” – vélekedett az egykori képernyős.

A Cápák között procudereként büszke az üzleti műsorra (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Máté Kriszta azt mondja, a szereplés egyáltalán nem hiányzik neki, sokkal jobban érzi magát a stáb részeként. Ahogy annak is örül, hogy most már megtehet olyan dolgokat, amiket előtte nem, és legalább már nem kell mindig sminkelnie sem. Azért az jó érzéssel tölti el, mikor megszólítja a zöldséges, és azt kérdezi tőle: „Olyan rég láttam, szabadságon van?”

Szörnyű tévés emlék

Máté Krisztináról a Tényeknek, majd A leggyengébb láncszem című kvízműsornak köszönhetően kialakult egy kép, miszerint nagyon szigorú. Ezt később úgy próbálták enyhíteni, hogy szerepet vállalt a Szombat esti lázban. Ő úgy látja, rosszul sült el a dolog. „Életem legszörnyűbb élménye, a mai napig rémálmaim vannak tőle” – fogalmazott a műsorban.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!