Napi friss

Gáti Oszkár: „Pelenkázni, cumiztatni, büfiztetni – ezek távol állnak a férfiúi magatartástól, de én élveztem”

Az egykori színész a szüleiétől homlokegyenest különböző nevelési elveket vall.

Gáti Oszkár szülei nem tulajdonítottak különösebben nagy jelentőséget annak, hogy a fiuk színészi ambíciókat dédelget. „Egy vidéki családból származom, Decsen nőttem fel. Édesanyám molnársegéd volt, apám pedig gyapjúszakértő. Nem voltak értelmiségiek. Azt mondták, valamit mindenképp tanuljak, így lettem autóvillamossági szerelő még a színészet előtt – idézte fel az egykori színész a Húzós című műsorban. Mint mesélte, a szüleivel nem igazán volt jó a kapcsolata. – Az apám egy meglehetősen rabiátus ember volt, hétfőn elment, pénteken hazajött. Hétvégén mindig megvert. De nem haragszom rá, ő sajnos így volt szocializálva, őt puskatussal verték.”

Ebből fakadóan nála szülőként fel sem merülhet a testi fenyítés lehetősége. „Egyszer megfogtam az apám kezét, hogy többet nem üthet meg, és akkor elhatároztam, ha lesznek gyerekeim, ezt egészen másként fogom csinálni. És ez sikerült is, mert semelyiket nem ütöttem meg. Sőt minden reggel úgy kezdődött a nap, amíg kicsik voltak, hogy én meséltem. Mert nekem nem olvastak mesét a szüleim, legalábbis nem emlékszem rá.” Gáti Oszkár öt gyermek édesapja, ráadásul maximálisan kivette a részét a gyereknevelésből. „Rettenetesen nehéz szakma apának lenni. Ezt meg kell tanulni. Pláne ha te maximálisan kiakarod venni a részed a teendőkből. Pelenkázni, cumiztatni, büfiztetni mind meg kell tanulni, mert ezek távol állnak a férfiúi magatartástól, de én ezt élveztem” – mondta Gáti Oszkár.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!