Napi friss

Zámbó Jimmy és Edit asszony – Talán legközelebb könnyebb lesz a sorsuk

Sztárasztrológust elemezte az énekeslegenda és felesége kapcsolatát.

Sorsszerűen elrendeltetett szerelemből kétféle létezik: amikor két ember egymásra talál, és attól kezdve harmóniában élnek haláluk napjáig, mint például Kárászy Szilvia és Tahi Tóth László. Vagy a másik eset, amikor bár pokollá teszik egymás életét, mégsem tudnak szabadulni a másiktól. „A legnehezebb szerelmi karma, amikor az egyik fél kezdeményez, a másik pedig örökösen ellenáll – vélekedik a szakember. – A szerelmesebb felet mindig az motiválja, hogy érzi, valamivel még tartozik a másiknak az előző életeikben történtek miatt, és valójában a közös karmájuk feloldásán dolgozik. A mellette lévő másik nem is érti, de lelkesen elfogadja a ragaszkodását, és azzal sok esetben vissza is él. A környezet ilyenkor azt mondja, kötözni való bolond az a szerelmes, aki mindent megtesz a másikért, és nem hagyja el akkor sem, ha az csúnyán bánik vele, vagy elárulja őt. Pedig nem erről van szó: tudat alatt próbálja mindazt odaadni, amit az előző közös létben elmulasztott, mert szabadulni szeretne a karmikus kötelékből. Ez pedig a kiegyensúlyozatlan kötelékben csak szenvedés árán megy. Mindeközben a másik féllel tanítja az elfogadást és a feltétel nélküli szeretetet.”

Hasonló kötődési minta működhetett annak idején Zámbó Jimmy és hajdani felesége, Edit között is. Mint ahogyan arról számos életrajzi könyv és az életéről készült sorozat is tanúskodik, a zenész nem vetette meg a tivornyázást, és a szebbik nemet sem, amivel rengeteg szenvedést okozott a feleségének, aki az átélt fájdalmak ellenére is az utolsó percig kitartott gyermekei apja mellett. Editnek ugyan hosszú idő alatt, de férje halála után sikerült talpra állnia, új életet kezdett, amibe egy idő után megérkezett az új szerelem is. Egy kapcsolat, amiben ki tudott teljesedni. Úgy tűnik, megadta „korábbi tartozását”, és ha a karma elvét vesszük alapul, a következő életükben már sokkal harmonikusabb keretek között fognak együtt élni – persze az egyáltalán nem biztos, hogy férj és feleség minőségben. Hiszen a lelkek azok, amelyeknek dolguk van egymással.

Kiemelt kép: Story-Best Archívum/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!