Napi friss

Ezek a sztárok örülhettek gyermekáldásnak 2023-ban

A sztárvilágban sem maradt munka nélkül a gólya, jó néhány híresség vált idén szülővé. Ki először, ki pedig már tapasztalattal a háta mögött várta a család legújabb tagjának érkezését.

Kulcsár Edina és G.w.M

Az egykori szépségkirálynő és a rapper első közös gyermeke, Amara májusban látta meg a napvilágot. A kislány érkezése teljessé tette a sztárpár életét. „Kívánni sem kívánhatnék jobb babát. Eszik, alszik, mosolyog egész nap. Nem kel fel éjjel. Szóval, azt beszéltük Márkkal, hogy ha ez a gyerek ilyen tökéletes lett számunkra kívül-belül, akkor jöjjön még bármennyi! – mesélte a Storynak Edina.

Dér Heni

Köztudott, az énekesnő mindig is nagy családra vágyott, így valósággal úszott a boldogságban, amikor kétgyermekes édesanyává vált. Úgy tűnik, Heni és férje, Bakos Gergő a B betűs neveket szeretik, ugyanis az első gyermekük a Bendegúz nevet kapta, addig kislányukat Blankának keresztelték. „Ami pedig a legjobb, hogy egyáltalán nem féltékeny rá, ami talán annak is köszönhető, hogy amibe csak lehet, bevonjuk őt is. Például a fürdetésnél is segédkezik, vagy amikor tisztába tesszük a kicsit, ő adogatja a krémet, a pelust. Mivel Beni még csak két és fél éves lesz, értelemszerűen nem merem a kezébe adni a húgát – mondta az énekesnő a Best magazinnak, milyen testvér vált elsőszülött gyermekéből.

Hosszú Katinka

Régóta dédelgetett álma vált valóra augusztusban  az olimpiai bajnoknak, ugyanis édesanya lett. Kislánya különleges nevet kapott: Kamília. Sokaktól eltérően a várandósága kifejezetten nyugodtan és harmonikusan telt. „Soha nem pihentem ennyit, mint kismamaként, de ez így van jól. Csak magunkra koncentrálok, igyekszem a munkáimat is csökkenteni, hogy ha eljön az idő, biztosan hátraléphessek.”

Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti

Még a 2019-es X-Faktor mentoraiként szövődött szerelem közöttük, azóta összeházasodtak, és szerelmük gyümölcseként szeptemberben megszületett a kisfiuk, Ábel. A büszke anyuka érzelmesen beszélt a szülővé válás pillanatairól. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen érzés anyának lenni, és egyből bekapcsolnak ezek az ösztönök. Egyszerűén odavagyok a kisfiunkért – mondta nemrégiben a Fókusznak Bogi.

Odáig vannak a fiukért (Fotó: RTL/Sajtóklub)

Szabó Erika

A Barátok közt egykori Tildája októberben adott életet kisfiának, Nolennek. Erika júniusban egy megható posztban fedte fel a születendő gyermeke nemét. „Valahogy a lelkem mélyén mindig úgy éreztem, hogy egyszer egy rosszcsont kisfiú anyukája leszek, úgy néz ki, nem véletlen. Ez a kisfiú minket választott.”

Nyáron még jókora pocakkal pózolt (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Vasvári Vivien

A korábbi luxusfeleség szeptemberben hozta világra Miamiban harmadik gyermekét, egy kisfiút, aki a Colin nevet kapta. „Mindenkinek nagyon köszönjük a kedves és biztató üzeneteket! Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy egészséges, erős kisfiunk született. Csodás 40 perc alatt jött a világra: 52 cm és 3,4 kg-mal, minden percet és minden fájdalmat megért újra az, hogy természetesen hozzam a világra a kisfiunkat. A férjem is minden szempontból támogatott, és végig velünk volt. Sok puszi nektek és ölelés!” – olvasható Vasvári Vivien akkori bejegyzésében.

Harmadik férjével első közös gyermeküknek örülhettek (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Kiemelt képek: Birton Szabolcs, Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!