Jákob Zoli: „Az én gyerekeimet az anyukáik nevelték szerénységre, amiért nagyon hálás vagyok nekik”

Kevesen tudják róla, de soha nem akart gazdag lenni. Állampusztán, a börtönfaluban, ahol felnőtt, szegénységben éltek, hírből sem ismerték a gazdagságot. Az iskolák elvégzése, a sok munka, majd több vállalkozás beindítása után azonban 12 éve egyszer csak a 147. leggazdagabb magyar között találta magát 3,3 milliárd forintra becsült vagyonával. Mindez mára 50 milliárdra gyarapodott, és a 39. helyig repítette. Mesés otthonát viszont csak egy éve vette meg belőle, mert ahogy ő fogalmaz, egy „igazi vándor” volt, aki nehezen tudott egy helyben maradni. És bár most is egy hónapban tíz napot úton van, végre megvan a bázisa, ahova mindig visszatér, és ahol a gyerekei és a barátai is gyakran megfordulnak.

Jóban van az exekkel

Jákob Zoli építészként maga is kivette a részét a lakás kialakításában, ami a Belváros szívében, egy kétszintes, kéterkélyes, budai panorámás ingatlan. Két kislányának és nagyfiának is hangulatos szobákat álmodott meg benne, hogyha épp nála időznek, a lehető legnagyobb kényelemben legyenek. De mint kiderül, a Jákob gyerekek ettől még egyáltalán nincsenek elkényeztetve. „Az én gyerekeimet az anyukáik nevelték szerénységre, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Sokszor látom a gazdag szülők elkényeztetett gyerekeit, akik már pár évesen ugráltatják a pincért. Na, hát az enyémek nem ilyenek. A 13 és 16 éves lányaim nem akarnak márkás ruhákat sem hordani, hogy ne lógjanak ki a közegükből. A 27 éves fiam pedig a ranglétra aljáról, csomagolófiúból tornássza fel magát egyre magasabbra” – meséli Zoli, aki imádja, ha nála vannak a csemetéi, és nagyon büszke rá, hogy a jómód ellenére mindhármuknak helyén van a szíve, az esze és az értékrendje.

Megtudjuk, másra is büszke lehet, nevezetesen arra, hogy egy igazán nagy mozaikcsaládot működtet. „Nagyon jóban vagyok a volt feleségeimmel, az egyik nálam is dolgozik. Sőt szoktam a gyerekekkel és vele együtt utazni is. És még ezt is tudom überelni azzal, hogy az új párja is velünk szokott tartani! Voltunk már így együtt Lappföldön, és idén is közös karácsonyi vakációt tervezünk New Yorkba.”

„Búskomorak vagyunk”

De Zoli sokszor egyedül utazik. És noha luxusszállást foglal magának, soha nem hagyja ki, hogy megnézze az adott ország szegénynegyedét is. „Egyszerűen azt érzem, látnom kell a kontrasztot. Régebben azért, hogy visszarángassam magam a földre. Mostanában, amióta erre nincs szükségem, azért fontos, mert jó látni, hogy mennyire vidámak ezek az emberek. Mi, a hozzájuk képest jómódú európaiak búskomorak vagyunk – mondja legutóbbi, dominikai élményét felidézve. Szerinte sokan nem látják, mennyire szerencsések. Főleg a gazdagok. – Rengeteg gazdag ember boldogtalan. Harácsol, gyűjtöget, és nem tudja értékelni az igazán jó dolgokat, amik pénzzel nem megvehetők. Én is voltam így. Eljött a pont, amikor megvettem ugyan, de már semmilyen drága tárgy nem jelentett semmit. Aztán rájöttem, miután kipróbáltam egy évig, milyen nem dolgozni – hiszen megtehetném már, hogy mellőzzem –, hogy borzalmas. Azonnal jobban lettem, miután visszaálltam a munkába és alkothattam. Aztán elindultam az önismeret útján, és újra felépítettem magam. Leszámoltam a félelmeimmel, és azt hiszem, mondhatom, hogy pár éve újra olyan szabad és boldog vagyok, mint gyerekkoromban.”

Új ház, új asszony

Már csak az igazi hiányzik a teljességhez, és Zoltán dolgozik is rajta, hogy megossza valakivel az életét. „Én is sokat csalódtam. Kezdve a házasságaimtól, ahol voltam megcsalt fél is. És persze a pénz is okozott már problémát, amikor valakit csak az motivált. De az már nem zavar, ha egy nő azt is szereti bennem, hogy jómódú vagyok. Pontosan tudom, hogy mennyire fontos az anyagi biztonság, és esetemben a pénzt nem is lehet kizárni. Olyan, mint egy csomag, ami hozzám tartozik, és nem lehet rólam leválasztani – mondja őszintén. De nagy álmai már nincsenek, ami a párkapcsolatot illeti. – Hiszek benne, hogy jöhet egy nő, akivel elkezdődhet valami. Akivel éveket töltünk majd együtt, utazgatunk, élvezzük az életet. De az örökkön örökkében nem igazán hiszek. Én már nem egy életre keresek párt, annál már sokkal reálisabban látom az életet, és hogy az ember miként lett megalkotva, mik a határai. Ugyanakkor egy ideje épül a rózsadombi házam, ahová azért nem akarok még menni, mert úgy érzem, az egy végleges otthon lesz, és oda már nem egyedül, hanem a párommal együtt szeretnék beköltözni.”

Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu