Napi friss

Lakatos Márk az édesapjáról: „Féltett, hogy miért tűnök el egy idegen országba”

A stylist szerint édesapja aggódott érte.

Mint tudjuk, Lakatos Márk nem rejti véka alá a véleményét, ha sztárokról van szó. Ha a Google keresőjébe beírnánk a „Lakatos Márk beszólt…” mondatot, minden bizonnyal több oldalon keresztül böngészhetnénk a találatokat. A csípős megjegyzéseiről híres stylist azonban nem csak bulvárszereplők szószólója, olyan fontos társadalmi ügyekért is kiáll, mint az elfogadás. „Egy olyan országban szeretnék élni, ahol alapérték az, hogy az emberek egymás mellett élnek. Nem feltétlenül érzik egymáshoz közel magukat, de elfogadják azt, hogy van ilyen, olyan, meg amolyan is – mondta a Húzósban Lakatos Márk, akit többször ért atrocitás amiatt, hogy a saját neméhez vonzódik.

Mint mondta, a a legnagyobb felszabadulást számára az hozta, amikor édesapjának vallott színt egy korántsem szokványosnak mondható helyzetben. – Amikor kimentem Madridba tizenkilenc évesen, akkor nekem az apámmal volt egy ilyen nagy coming outom kifelé a reptér felé. Már ért egy csomó ideje, de így akkor valahogy összesűrűsödött az életünk egy ilyen közös pontba, és rákérdezett. Gondolom, féltett, hogy akkor hova megyek, miért tűnök el egy idegen országba. Halmozódott benne évek óta, megpróbálta kiugrasztani a nyulat a bokorból, és ott feltette ezt a kérdést. Muszáj volt erre válaszolnom, nem akartam én ott már hazudni, ezért azt mondtam, hogy igen. Ez nagy megkönnyebbülés volt, onnantól kezdve a környezetemnek is fokozatosan el tudtam mondani.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!