Napi friss

Lakatos Márk stylistból lett botrányhős – Vajon ki lesz a következő áldozata?

Időről időre hadüzenetet küld a sztárvilág egy-egy tagjának, és általában a többiek sem maradnak adósok a válasszal.

Lakatos Márkot hosszú éveken át a legnagyobb show-műsorok stylistjaként ismerhettük, később műsorvezetőként is feltűnt. A sikeres tévés és divattervező pozíció helyett azonban mostanában sokkal inkább a botrányhős szerepét tölti be a hazai sztárvilágban – igaz, a karriere elején sem arról volt híres, aki lakatot tenne a szájára. Tavaly Tóth Gabival kezdte meg a beszólogatások sorát. „Összevissza beszélő vidéki fruskának” nevezte egy TikTok-videójában a tapolcai énekesnőt, aki szerinte „simán átvehetné a pornó-Oscart”. Majd Majka következett a listán, akinek Pápai Jocival közös, Barokk című dalát kritizálta kíméletlenül. „Ha fogalmad sincs, mit jelent egy szó, akkor mi az anyámért adod azt címnek?” – fogalmazott igen élesen Márk szintén egy videóban.

Majd ismét egy rappert, G.w.M-et vette célba. Kulcsár Edina férje azzal vetette el a sulykot, hogy egy interjúban azt mondta, szerinte pont olyan magától értetődő, hogy egy üzleti megbeszélésre nem ül be a férfiak közé egy nő, mint hogy egy férfi sem vesz fel magas sarkút. „Elég a pöffeszkedő férfiakból, akik megmondják a tutit! – ezzel a videós címmel üzent Márk a rappernek, majd belekezdett a monológjába. – Drága G.w.M bátyja, én tudod, hogy kedvellek téged, úgyhogy ezért is fáj, amikor ennyire összevissza beszélsz, mint legutóbb a Hajdú Petinél is. (…) Mi az, hogy egy férfi nem hordhat magas sarkú cipőt? Hát tele van Andalúzia olyan cigány férfiakkal, akik flamencotáncosok és magas sarkúban tiperésznek. De ha épp egy piros tűsarkút van kedve valakinek fölvenni, attól még hidd el, hogy tud olyan okosakat mondani, hogy odafér azokhoz a nagyokos üzletelő férfiakhoz, akik nem engednek maguk mellé mást.”

De egykori jóbarátja, Kajdi Csaba sem maradhatott ki a sorból. Noha a modellügynökség-tulajdonossal régóta hadban állnak, legutóbb Márk azon bántódott meg, amikor Cyla az RTL-től való kirúgásán élcelődött. „Cyla időszakonként megpróbál belém állni, mert valószínűleg szüksége van rá, hogy én erre reagáljak” – vágott vissza a stylist. És nem váratott magára a következő botrány sem, ami a fiatal zenész, Azahriah és közte bontakozott ki a napokban, miután Márknak az RTL vetélkedőjében, az Activityben az csúszott ki a száján, hogy Azahriah-nak olyan feladványt adna, amiben azt kéne elmutogatnia, hogy „a hamisítvány Balenciaga cuccait hol lehet a legjobb áron beszerezni”. Egyértelműen kínos helyzetbe hozta a fiatal tehetséget, akit ezzel megbélyegzett, hogy kamu márkás ruhákat hord. A fiatal előadó egyébként ezt egyáltalán nem szégyelli.

Márk beszólásait egyébként egyik általa célkeresztbe került híresség sem hagyta szó nélkül, ki keményebben, ki vállat vonva reagált a szavaira. És hogy kivel fogja összerúgni a port a következő alkalommal? Nos, azt mi is kíváncsian várjuk.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs, Schumy Csaba, Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!