Napi friss

Farm VIP – Meglepő, hogy ki kelt Rékasi Károly védelmére

A színész furcsa kéréssel fordult csapattársaihoz, ami még tovább mélyítette Szabyesttel való konfliktusát.

Ahogy arról a story.hu is beszámolt, a napokban nagy balhé tört ki a sárga csapatban Szabyest és Rékasi Károly között, aminek utórezgései másnapra sem csillapodtak. Rékasi ugyanis félrehívta csapattársait, Laky Zsuzsit és Lakatos Leventét, és arra kérte őket, közösítsék ki a fiatal zenészt csapatvezetőjük, Ripli Zsuzsi érdekében. „Azt gondolom, hogy tegnap túl nagyot ütött Zsuzsin, az ő egyben tartása érdekében azt kérem tőletek, hogy mérsékeljétek a Szabi megértését és elfogadását. Hiszen azzal, hogy őt elfogadjuk, azzal azt érzi majd, hogy amit csinál, az klassz” – fejtegette Rékasi Károly. Csapattársai nem igazán voltak lelkesek a hallottak után. „Az a bajom ezzel az ötlettel, hogy az emberek tudnak magukra vigyázni – vélekedett Lakatos Levente. – Vigyázzon mindenki magára. Nekem ez nem annyira pálya.” Laky Zsuzsi sem volt igazán lelkes. „Hánynék egyet most szívem szerint. Ha Zsuzsi annyira erős, és ő itt a főnök, meg tudja magát védeni.”

Később Levente elárulta Szabynak, mire kérte őket Rékasi, aki érthető módon nem volt túl boldog. „Meglepődtem, hogy Karcsi erre a szellemi szintre rogyott, hogy arra kérte a többieket, ignoráljanak. Ha ezen a szinten van ennyi idősen, az már nem engem minősít” – árulta el Szaby. Nem sokkal később, az egyik feladat előtt Demcsák Zsuzsa műsorvezető is felhozta a konfliktust. „Elkeseredettség van bennem – fakadt ki Rékasi Károly. – Nagyon utálom, hogy olyan helyzetbe kerültem, amikor valaki hazugsággal vádol. Ezt méltatlannak találom. Ez nem én vagyok.” Majd egykori kolléganője, a piros színekben versenyző Balogh Edina kelt a védelmére. „Én jól ismerem Karcsit, és pontosan tudom, hogy ő nem hazudik soha. Ha valamiért szólt, akkor annak bizonyára oka volt. Nem gondolom, hogy egy dühöngő vadállat lenne. Egy kis tisztelettel sokkal előrébb jutnátok” – mondta bölcsen Szabynak Edina.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!