Hazai sztár

Gáspár Bea: „Ha huszonéves lányok, úgymond, a ’bejáratott hölgyek’ írogatnak Győzőnek, az zavar”

Még ma is sokat veszekednek, de ez eltörpül amellett, amin korábban átmentek.

Harminc éve már, hogy hazánk egyik legismertebb házaspárja kitart egymás mellett, pedig számos botrány, szakítás van a hátuk mögött. Még azt is túlélte a kapcsolatuk, amikor Bea asszony rájött, férje megcsalta.

Többször megújították fogadalmukat (Fotó: Fábián Olga/fotocentral.hu)

Nem tűrte a hűtlenkedést

A kétgyerekes édesanya nemrég arról is őszintén beszélt, mit érzett, amikor kiderült, van egy másik nő is. Ez azért is volt különösen megrázó a számára, mert a Győzike Show idejében történt, akkortájt, amikor a műsor kedvéért épp el kellett játszania, hogy a férje megcsalja, miközben a valóságban pontosan ez történt. „Én ezt nem tűrtem el! Nem vagyok a roma közösség tagja, mindig a periférián mozogtam, és lehet, hogy ezt egyes embereknek el kell néznie, mert az anyósa vagy az apósa ott van a háttérben, és ők azt mondják, hogy ezt meg kell bocsátani a gyerekek miatt. A végtelenségig viszont nem. Én akkor sem tűrtem el a megcsalást” – jelentette ki határozottan Bea Lakatos Levente YouTube-műsorában. „A valós megcsaláskor ugyanis nem forgott a kamera. ­Győzőnek volt nője, külön is költözött akkor tőlem” – tette hozzá.

Ahogyan megismerte őket az ország (Fotó: Németh Gabriella/fotocentral.hu)

Kéretlen ajánlatok

Hogy miként sikerült túljutniuk ezen a mélyponton, arról sosem beszéltek, de láthatóan túl nagy tüske sem maradt Beában. A napokban ugyanis bent jártak a Mokkában, és ott mesélték, hogy együtt nézegetik azokat az üzeneteket, amelyekben fia­tal lányok kínálkoznak fel az énekesnek. „Volt, igen, hogy nagyon mélyen volt a házasságunk. Kétszer is. Még 2017-ben, és előtte is. Mégis itt vagyunk, és együtt szeretnénk meghalni – kezdte Győzike, aki szerint nincs olyan nő, aki bele tudna rondítani a házasságukba. – Múlt héten álltam a színpadon, és egy tizennégy éves lány olyan ajánlatot tett nekem, hogy egyből felhívtam Beát, és azt kérdeztem, hogy milyen világban élünk, könyörgöm?! És kérdem én, erkölcsös az, hogy egy gyönyörű lány küld nekem egy meztelen képet több alkalommal is? Mert az Instagram mire jó? Hogy elküldi magáról a képet a fürdőszobából, és írja, hogy ’Szia, ne haragudj, de tudnánk szerelmeskedni?’ Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy ’anyukám, hát a lányom lehetnél’, vagy hogy az édesanyja, az édesapja hogyan nevelte… Eközben Bea ott ül velem a nappaliban, mutatom neki, hogy ’nézzed már, mekkora k, mint Katalin’.” „Csak nevetek rajta – vette át a szót a férjétől Bea, majd megjegyezte, persze akad olyan üzenet is, amire felkapja a fejét. – Ha huszonéves lányok, úgymond, a ’bejáratott hölgyek’ írogatnak neki, az zavar. De Győző nagyon vallásos – különben senki nem gondolná róla, hogy minden vasárnap templomba megy –, és szeretne megfelelni annak, amit a templomban megfogadott, hogy holtomiglan-holtodiglan.”

Bae a show-ban is elköltözött (Fotó: RTL)

14.45-kor összevesztek, 16.00-kor kibékültek

„És együtt sokkal jobban működünk, mint külön-külön” – folytatta Bea, majd megjegyezte, még annak ellenére is, hogy folyton veszekednek, majd szakítanak. „Legutóbb is, hétfőn 14:45-kor összevesztünk, én összecsomagoltam a ruhámat, elköszöntem, hogy elköltözöm – magyarázta már Győzike. – 16:00 órára visszamentem, és mintha nem történt volna semmi. De hát közben egymásnak küldözgettük az SMS-t, hogy vége, most akkor ne találkozzunk egy hétig. Ez történt. Visszamentem, mondom, figyelj már, nincs kedved menni? Éhes vagyok, meghívlak valamelyik étterembe. Összevesztünk valami hülyeségen, majd mintha nem történt volna semmi. Ez a mi titkunk.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!