Napi friss

Kucsera Gábor: „Nem azt szeretném mutatni a gyerekeimnek, hogy apa mindennap más nővel van”

Az Ázsia Expresszt követően sok mindent tisztábban kezdett látni magával kapcsolatban az egykori kajakos.

Kucsera Gábor a válását követően már-már terápiaként vállalta el az Ázsia Expresszben való szereplést. Mint közvetlenül a hazatérése után elmondta, más emberként tért vissza a nagy kalandból, és akkor még úgy érezte, nem áll készen egy új szerelemre. „Én félek ettől. Most úgy vagyok vele, hogy nem, most önmagammal kell foglalkozni. Ilyen hullámvölgyeim vannak. Én nagyon jól éreztem magam, meg lezártam mindent. Aztán úgy kicsit kisiklott a történet, de megint kezdek magamra találni. Azt gondolom, hogy ameddig nem tudom százszázalékosan felépíteni magam, vagy boldog lenni, addig szerintem nekem nem is szabad párkapcsolatba lépni senkivel. Megtapasztaltam, hogy egyik kapcsolatból a másikba átugráltam sokszor, és nem zártam le még a múltat. Ez megmérgezte az akkori kapcsolatomat is, és ezt most nem szeretném” – magyarázta a #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsorban az egykori kajakos.

Annak idején úgy fogalmazott, szerinte macsós kinézete sokszor megtéveszti a nőket, pedig a kemény külső mögött egy érzékeny szív lapul. „Én már nem arra vágyom így a válás után, hogy elkezdjek csajozni, és pörgessem a nőket és strigula, strigula, strigula.” Gábor ennyi idősen már elköteleződésre vágyik. „Nem azt szeretném mutatni a gyerekeimnek, hogy apa minden nap más nővel van. Ettől óvom, és féltem őket, nem nagyon szeretnék senkit bemutatni nekik sokáig még. Egy normális, higgadt kapcsolatra vágyom, amiben azt gondolom, hogy életem végéig simán ellennék.”

Még színes hajjal adott interjút a nyáron (Fotó: YouTube/#nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával)

Pirosra festették a haját

Sokan meghökkentek, mikor pár hónappal ezelőtt vörös hajjal jelent meg a nyilvánosság előtt. „Ez a táborban történt és a gyerekek festették be a hajamat. Úgy vagyok vele, ha ezzel örömet tudtam okozni, márpedig ezzel egy olyan jó tábor hangulat indult el, hogy ott a gyerekek festették a hajamat, akkor százszor befesteném a újra. Nekik ez életre szóló élmény lett és nekem is” – mondta nevetve Gábor, akinek később az összes ruháját befogta a piros szín.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!