Hazai sztár

Vágó István – Munkatársa és egyben jóbarátja szerint ilyen volt a kvízprofesszor a kulisszák mögött

Kevesen ismerték olyan közelről a közelmúltban elhunyt tévés legendát, mint Kerényi Péter, a Legyen Ön is milliomos! főszerkesztője.

Aligha létezik olyan ember Kerényi Pétert­ leszámítva, akinek az esküvőjén a boldogító igen után nem a meghatottság, hanem a meglepetés volt a jellemző, amikor az anyakönyvvezető feltette a legendás kérdést: „Biztos benne?” A Legyen Ön is milliomos! főszerkesztője, egyben Vágó István­ jóbarátja elmondhatja magáról ezt, de ne szaladjunk ennyire előre.

Kerényi Péter a Legyen Ön is milliomos! főszerkesztője volt (Fotó: Archív)

Könyvet vett a vesztes

A két férfit több évtizedes barátság kötötte össze. Kapcsolatuk egészen 1976-ig nyúlik vissza, amikor először találkoztak. „Akkoriban került oda Vágó a tévéhez, úgy hozta oda Vitray Tamás, hogy eleve vetélkedőkre szánta, ami, gondolom, Egri Jánosnak nem tetszett, mert ez egyedül az ő területe volt. Vitray viszont beültette Pistát ugyanabba a szobába, Egrivel szemben, szóval nem lehetett idilli a kezdet – nevet fel Kerényi. A Kicsoda-micsoda volt az első műsor, amin együtt dolgoztak, a munkakapcsolatból pedig lassanként barátság lett. Barátokként rendszeresen különféle tudásalapú kihívások elé állítottak egymást. – Amikor vendégségbe mentünk egymáshoz, minden alkalommal vittünk magunkkal egy kérdést, amit a házigazdának meg kellett válaszolni a saját könyvtárából, mivel akkoriban még nem volt internet. Amennyiben nem tudta megválaszolni, másnap az illetőnek vennie kellett egy olyan könyvet, amiben szerepel a válasz – eleveníti fel a játék részleteit az ötletgazda. Az idők során Vágó István neve összefonódott a vetélkedőkkel, így lett ő az ország kvízprofesszora, de ennek a címkének ő nem kifejezetten örült. – Főleg ilyen típusú műsorokat vezetett, írt számos kvízkönyvet, de ez egyúttal skatulya is lett számára. Műveltségéből kiindulva, lehetett volna A Hét című műsor házigazdája is, ő maga is vágyott erre. Mégsem lett, mivel a csatorna nyolcvanas évekbeli vezetése úgy ítélte meg, nem vezethet ilyen közéleti műsort az, akinek a nevéhez A fele sem igaz című vetélkedő fűződik.”

Fotó: Nagy Botond/fotocentral.hu

Vicc az esküvőn

Mindkettőjük televíziós pályafutásának legnagyobb sikere a Legyen Ön is milliomos! A műsor jelentőségét az életükben jól mutatja, hogy még Péter esküvőjén is megemlékeztek róla. „A nagy nap előtt nem sokkal elmentem az anyakönyv-vezetőhöz, és rábeszéltem, hogy miután a feleségem után én is kimondom a boldogító igent, kérdezzen rá: ’Biztos benne?’ – utalva ezzel a vetélkedőben sokat hangoztatott kérdésre. – Így is történt. A mellettem gyanútlanul álló Pista, aki az esküvői tanúm volt, dobott egy hátast a döbbenettől. Fotó is van róla, ahogy kiül az arcára a meglepetés.” Az ország talán legismertebb kvízműsora 2000. február 29-én, a szökőév szökőnapján indult útjára, így lehetséges, hogy mindössze két szülinapot ért meg a bő nyolc évig futó játék. A műsorvezető természetén sokat finomítottak az első adásokhoz képest. „Kezdetben a szigorú játékvezetőt próbáltuk hozni, ahogy azt a műsor sablonja megkívánta. Ezt azonban a nézők nem kedvelték, így fokozatosan árnyaltuk a karaktert. Mivel Pista a műveltségénél fogva a kérdések többségére eleve tudta a választ, az amerikai ’fogalmam sincs, én csak kérdezek’ felállás nem is állt volna jól nekünk” – világít rá az egykori főszerkesztő.

A Mindent vagy semmit című kvízműsort is ő vezette (Fotó: Meglepetés Archívum/fotocentral.hu)

Egyszer tévedett

Előfordult azonban olyan is, hogy a műsorvezetőt éppen túlzott műveltsége vezette félre. „Egy hölgy játszott, és sportkérdést kapott. Hiába tudta a helyes választ, Pista makacsul próbálta irányítani a rossz­ válasz felé. Nem értettük, mi történik, hiszen nem volt rá jellemző a rosszindulat. Miután a játékos nem hagyta magát elbizonytalanítani, helyesen válaszolt. Hosszú percekig le kellett állítani a felvételt, mivel Pista szinte elsápadt, amikor belegondolt, mi lett volna, ha az ő lelkén szárad a játékos kiesése. Utólag kiderült, hibás gondolatmenetet követve jutott rossz megoldásra a játékmesterünk. De ez mindössze egyszer esett meg.”

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!