A magyar művészvilágban már az is ritka, ha egy szerelmespár eljut a tizedig évfordulóig, a huszonötödik év pedig már-már csodaszámba megy. Adrien és Gábor azonban komolyan vették az 1998. augusztus 1-jén tett esküvői fogadalmukat, amely szerint jóban-rosszban, egészségben-betegségben kitartanak egymás mellett. Tették ezt szerényen, botrányoktól mentesen és a mai napig szerelmesen. Így megérdemelten készülődtek ezüstlakodalmukra. „Megbeszéltük, hogy a szűk családdal és a barátokkal együtt vacsorázunk majd. Elindultunk az étterembe, de mivel szakadt az eső, nem igazán láttam, merre megy a sofőr. Aztán érzékeltem, hogy bekanyarodik az evangélikus templom udvarára, ahol már jött elénk Gabnai Sándor lelkész barátunk – meséli Adrien. – A következő pillanatban már a templomban voltam. Igazi meglepetés volt az újbóli eskütétel. A férjem titokban szervezte meg a nagy napot.” Az étterem helyett a templomba invitálta a meghívottakat, lányaiknak, a tizennyolc éves Emíliának és a húszéves Jázminnak pedig a tanú szerepét szánta, amelyet örömmel vállaltak.
Új gyűrűt kapott
A násznép a vőlegénnyel együtt izgult azért, hogy a menyasszony hogyan fogadja a meglepetést. „Amikor látták az örömömet és a meghatottságomat, mindenki fellélegzett, sőt többen meg is könnyezték a szertartást. Az új gyűrűmet ugyanaz az ötvös barátnőm, Kata készítette, aki annak idején az eredetit is. És ez még nem minden! Sándor, a lelkészünk ugyanis megkereste azt a papot, aki egykor az egri bazilikában összeadott minket. Üzenetben gratulált nekünk, amiért őriztük a házasságot, amelyet ő szentelt meg. Nagyon megható, személyes esketés volt. A prédikációba a lelkészünk beleszőtte a lányaik gondolatait is. A végén volt lufieresztés, rizsszórás és pezsgős köszöntés.”
A férjnek csupán két dologra nem volt ráhatása: az időjárásra és Adrien viseletére. Mivel nem akart lebukni, nem szólt bele, milyen ruhát ölt magára aznap este a neje. Csak a véletlenen múlt, hogy Adrien ugyan nadrágkosztümben, de fehérben állt az oltár elé. „Mivel nagyon hideg volt, nem akartam megfázni. Az a cél lebegett előttem, hogy jó melegen öltözzek fel, ezért nadrágot választottam. Utólag persze a ruha jobb lett volna, de nem tudtam, hogy esküvőm lesz…” – jegyzi meg a feleség.
Aranylakodalomra hajtanak
Annak idején, az első házasságkötésükkor viszont hófehér esküvői ruhát viselt. „Nyolc hónap után házasodtunk össze, a vendégeink szerint érezni lehetett, hogy tombol közöttünk a szerelem, ez érezhető volt a lagzi hangulatán – meséli Adrien. Az első esketést tehát akkor a szerelmes vibrálás hatotta át, a másodikat viszont a huszonöt év misztériuma. – Számos első esküvőn jártunk már Gáborral, és sokáig azt hittük, bennünk van a hiba, amiért sokan el is váltak. Azt hittük ugyanis, hogy nem hoztunk jó szerencsét rájuk. A második esküvő ritka, ezt a vendégeink is érezték, talán a miénk ezért is sikerült különösen meghatóra.” Egyébként a művészpár közös élete nem azonnal szerelemmel indult. „A munkánkból adódóan többször találkoztunk, beszélgettünk. Inkább első látásra szimpátia volt. Hagytunk időt az ismerkedésre, mert nem mindegy, hogy egy szép szempárhoz vagy mosolyhoz milyen belső tartozik.” Az idő őket igazolta. Nem titkolják, a mai napig a legjobb eszközük a kommunikáció, mindig mindent megbeszélnek egymással. Az sem megy a kapcsolatuk rovására, hogy gyakorlatilag az egész napjukat együtt töltik. „Ha rajtunk áll, nem állunk meg ötven évig” – zárja beszélgetésünket.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
