82 éves lett Béres Ilona: „Teljes volt a pályám, már nem vagyok éhes, nincs hiányérzetem”

Boldog gyerekkor

Ahogy mondani szokták, a gyerekkor egy életen át végigkíséri az embert. A színésznőnek szerencsére megadatott a békés és boldog gyerekkor. „Négyéves koromban már pontosan tudtam, hogy színésznő szeretnék lenni. Az óvodában az évzárón mindig szerepeltem, verseket mondtam, amit imádtam. Az álmom teljesült, színész lettem, a nővérem közgazdász. Gyönyörű lány volt, Szép Béres Éva, mindig ezt mondták rá. Sajnos ő már nem él. De visszatéve a gyerekkoromra. Sok időt töltöttem Abán, ott éltek a nagyszülei. Az első kuvaszunkat is Abának hívták. A nagypapámnak itt volt háza, ezermester, csodálatos bácsi volt, szép és tehetséges ember. A közelünkben volt egy kovácsműhely, mindig ott lábatlankodtam. Margit néni, a bérmakeresztanyám sütötte a rétest, és amit a kert éppen adott, az került bele. Minden héten együtt sütöttük a kenyeret. Az a néhány hét, amit velük töltöttem minden évben, maga volt a csoda. Fantasztikus emberek között nőttem fel. Nem végeztek egyetemet, nem volt diplomájuk, mégis mindent tudtak a világról” – mesélte korábban a Best magazinban.

Könyvek, szerelmek, Franciaország

A nagyszülők után a szülei voltak meghatározóak, az értékrendjük, a tisztességük. Róluk hajdan így mesélt: „Munkáscsaládból származom. Édesapám igazi munkásarisztokrata volt, mechanikus szerszámkészítő, ami nagyon komoly dolog volt ám! Amikor nyugdíjas lett, folyton a könyvtárba járt táskával, azt telepakolta könyvvel. Folyton olvasott, nagyon tájékozott és művelt volt. Édesanyám, ahogy akkoriban a nők, nem karriert épített, ha csak a gyereknevelés nem számít annak, ő minket nevelt. Nem voltunk gazdagok, de az édesanyám például az érettségi bálomra a Váci utca egyik neves ruhaszalonjában varratott nekem ruhát, mert arra mindig ügyelt, hogy a lányai ne maradjanak le a többiektől. 1956-ban kezdtem Kispesten a gimnáziumot, remek tanáraim voltak, köztük egy csodás franciatanárom, általa szerettem meg ezt a nyelvet, és aztán Franciaországot. Meg nem tudom mondani, hányszor jártam a férjemmel ebben a csodálatos országban.”

A nagyszülők, szülők, tanárok után ki más is következhetne, mint a férjek. Első házassága egy évig tartott, a férjével Debrecenben éltek. Miután elvált, jött újra Budapest, és a nagy találkozás a második férjével. „Tomi közgazdász, egy társaságban ismerkedtünk meg. Feltűnő jelenség volt, mert a házibuli kellős közepén ült egy pasival, és sakkozott. Aztán vége lett a partinak, beszélgetni kezdtünk, és elkérte a telefonszámom. Azóta együtt vagyunk. 31 voltam, amikor összeházasodtunk, ő 34, ennek immár kicsivel több mint ötven éve.”

„Nap csókolgatta arcom”

A színésznő hatvan éven át éjt nappallá téve dolgozott, amíg­ el nem küldték a színháztól. „A hattyúdalom A székek című darab volt. Csúnya öregasszonyt játszom benne. Beteg lettem, de nem akarnám a közönséget a diagnózisommal szórakoztatni. Annyit elárulhatok, főpróbám volt délután, felmentem az öltözőbe, rosszul lettem, hívták a mentőt, onnantól kezdve kiderült, hogy nem tudok tovább dolgozni. Kemény három év következett, nehéz volt, mégis békesség volt, és van bennem azóta is. Teljes volt a pályám, úgy szoktam mondani, már nem vagyok éhes, nincs hiányérzetem. Egy mexikói költő, Amado-verssel hadd búcsúzzam: ’Szerettem és szerettek! Nap csókolgatta arcom, nem vagy adósom, Élet! Váljunk el! Nem haragszom’” – mesélt az utóbbi három évéről a Klubrádióban.

Kiemelt képek: Inkey Tibor, Birton Szabolcs/fotocentral.hu, Archív