Hazai sztár

Agárdi Szilvi: „Mostanra fogadtam el teljesen, hogy elveszítettem a látásomat”

Az élete kirakósának elemei szépen lassan a helyükre kerülnek. Ehhez azonban az énekesnőnek mindenekelőtt meg kellett békélnie önmagával.

2012‑ben a The Voice-ban ismerte meg az ország, 2023-ban pedig Kovács Kati dalával, az Úgy szeretném meghálálni cíművel megnyerte a Csináljuk a fesztivált! A szakmai sikerek mellett a magánéletben is rátalált a boldogság, esküvőre készül. Ugyanis alig néhány hete annak, hogy szerelme feltette neki a nagy kérdést. „Szerintem nincs nő, aki ne lepődne meg azon, amikor megkérik a kezét. Én nem az a típusú lány vagyok, aki állandóan mondogatja a párjának, hogy ’Na mikor kérsz már meg?’, meg ’Elveszel már feleségül?’ Persze éreztem Gergőn, pár nappal a lánykérés előtt már elkezdett kicsit furcsán viselkedni, éreztem a hangján, hogy izgul valami miatt – mondja az énekesnő. – Szóval voltak jelek, amik arra utaltak, készül valamire, és a lánykérés napján én is megéreztem, hogy ez a nap más lesz, mint a többi.”

A The Voice-ban ismerte meg az ország (Fotó: press.tv2.hu/fotocentral.hu)

„Gergő mellett megnyugodtam”

Szilvi számára hosszú út vezetett a mostani boldogsághoz. „Én világéletemben abban hittem, hogy szorgalmasnak kell lenni, és akkor a befektetett energia megtérül majd. Legyen szó magánéletről vagy munkáról. Voltak nehéz időszakok az életemben, amikor keményen kellett dolgoznom saját magamon. Amikor elveszítettem a látásomat, azt mondták, 2 év kell majd, hogy el tudjam magamban rendezni ezt az új helyzetet. Én meg azt mondtam magamban: nincs nekem két évem erre! Pedig valójában, ha végiggondolom, több idő is kellett ennél. A kezdeti sokk után jött a lelki felépülés szakasza, de ha őszinte vagyok, akkor mostanra békéltem meg teljesen ezzel a helyzettel, mert most érzem úgy, hogy az életem kirakósának darabjai a helyükre kerültek” – magyarázza Szilvi.

Gergővel tökéletesen összeillenek (Fotók: Archív)

„Megnyugodtam, mert itt van mellettem Gergő, mert a családom mindenben támogat, és mert a magánéleti harmónia mellett most úgy érzem, szakmailag is fontos elismerést könyvelhetek el azzal, hogy én vehettem át az évszázad magyar dalának szóló előadói díjat. Úgy éreztem a karrierem alatt, hogy nekem sokszor háromszor annyit kell bizonyítanom, mint másnak. A szüleim is arra tanítottak: az eszemet kell használnom, ha a látásomat elveszítettem. Szépen lassan, évről évre, sőt napról napra raktam össze magam. Először saját magammal és a helyzetemmel kellett megbékélnem, hogy megérkezhessen a boldogság az életembe, és aztán a környezetemben, a magánéletemben is minden a helyére került, a körülöttem lévő béke és a pozitív életszemlélet pedig meghozták a szakmai sikert is. Rengeteg tervem van. Jön az új lemezem, videóklipet forgatunk, szeretnék sokat koncertezni, és van még egy nagy vágyam. Még soha nem voltam úgy külföldön, hogy ne dolgozni mentem volna, hanem csak nyaralni. Nekem ez még nem adatott meg, és életemben először szeretnék egy külföldi vakációt, ami csak a pihenésről szól.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!