Vetró néven született, később Rosner lett, majd felvette a Bereményi nevet. „Az édesanyám 15 évesen, hogy otthagyhassa a Teleki téren élő kereskedő szüleit, férjhez ment egy Romániából a katonai behívó elől menekülő férfihez, Vetró Gézához. Így születtem meg én 1946-ban. Az apám szinte a bölcsőm mellől, egy újabb katonai behívó elől menekült tovább. Közben elváltak, hatéves koromig a nagyszüleim neveltek. Akkor az édesanyám újból férjhez ment dr. Rosner István sebészhez, aki adoptált. Bereményi pedig úgy lettem, hogy amikor huszonévesen megjelent az első novelláskötetem, a kiadó azt kérte, válasszak egy rendes magyar nevet. Az édesanyám leánykori nevét választottam” – mesélte egykor a Bestnek.
Édesapját 13 évesen ismerte meg először. „Nem voltak rossz emlékeim róla, haragot nem tápláltam iránta, mert jól kimentette magát: mindent elmondott azokról az időkről, önmagáról, és én megértettem. A halálos ágyánál is én voltam vele, mert a féltestvérem, aki Amerikában él, nem tudott hazajönni.”
Féltestvéréről csak felnőttként tudta meg, hogy édesapjuk révén rokonok, bár korábban ismerték egymást, sőt barátok voltak.
Novelláit, forgatókönyveit kézzel írja. „Csak tollal tudok írni, mert csak így látom, hol rontom el a szöveget.”
Cseh Tamással negyven évig tartó barátság kötötte össze. Több mint ezer dalszöveget írt a zenésznek. Cseh Tamás rajztanár volt, aki gitározott is, amikor Bereményi először hallott róla. „Találkoztunk, felmentem hozzá, és ott ragadtam másfél évig. Dalokat írtunk minden nap… – idézte fel Bereményi, hogyan ismerkedtek meg a zenésszel. – A halálával lezárult éltetem egyik nagyon fontos korszaka.”
Négyszer nősült, és mint egykor bevallotta: édesanyját kereste a nőkben. „Én mindig szubrettet szerettem, sohasem primadonnát. Nővért, barátot, bajtársat kerestem. Sosem akartam szép nőt imádni. A szenvedély, az ösztönös hívás vezetett mindig, s biztos voltam benne, hogy az nem téved.” Az írónak három gyermeke született – Sára, Bálint és Márk –, Pásztor Anna énekesnő a nevelt lánya.
Bár ritkán ad interjút, azt nem titkolja, imád nagypapának lenni. „Olyan érzés, amely átvisz mindenen: egyszer csak a legfontosabbá válik. Nagyapának lenni felemelő! Az apaság is nagyszerű, de sokkal összetettebb. Jóval több felelősséggel, sokkal több tépelődéssel jár. Egy nagyapának szinte csak a legkellemesebb foglalatosság jut egy unokából.”
Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu
