Nemrég ünnepelte 75. születésnapját, rendben van, jól érzi magát. Tizenöt éve letette a cigarettát, egészségesen étkezik. Teniszezni most éppen nem jár, de igyekszik nagyokat sétálni. „Nem lehet állandóan az íróasztalnál ülni, a rendszeres mozgásról nem szabad lemondani – vélekedik. – Kedvenc sportomat szüneteltetnem kell egy kicsit. A feleségemmel és az unokámmal jöttünk egy forgalmas utcán, Leo mellettem totyogott. Márciusban lesz hároméves. Egyszer csak fel kellett kapnom őt, mert elektromos rollerrel közeledett felénk egy fiatal srác, féltem, nehogy elsodorja. Szerencsére kikerült bennünket a fiú, nekem viszont a hirtelen mozdulattól megrándult a vállam. Meg kell várnom, míg elmúlik az izomfájdalom. Ezért tettem át a hangsúlyt a sétákra. Ilyenkor ősszel gyönyörű a Vérmező. Lenyűgöző a természet.” Leóról még annyit: három-négy hónapja folyamatosan beszél, büszkélkedik a nagypapája. „Vannak még szavai, amelyeket nem lehet érteni. Az artikulációja nem Básti Lajosé, de amikor a kávéfőzőgép körül tesz-vesz, hibátlanul kimondja, hogy ’kapszula’. Mivel nagyon szereti a csokit, a feleségem Mozart-golyót vesz neki. Már ebéd előtt tudni akarja, hogy ha evett, utána kap-e Mozartot. Nemrég valaki megkérdezte tőle, ’hogy és tudod, ki az a Mozart?’ Kicsit gondolkodott, majd kivágta: ’Zseneserzső’! Édes a kölyök.”
Élvezi az otthonlétet
Ezekben a hetekben többet van együtt a család, mivel Lukács Sándor egyelőre nem próbál új darabban. Élvezi az otthonlétet, de a munka máris hiányzik neki. „Minden relatív. Még a szabadság is. A nyolcvanas évek elején a feleségemmel egy hónapot töltöttünk New Yorkban. Csodák csodájára mindketten megkaptuk a vízumot. Az unokabátyám hívott meg bennünket, aki már nagyon régen kiment. New York varázsos világ. Mindent elismer, befogad, a szabadság fővárosa. De az utolsó tíz nap már alig vártam, hogy hazajöjjünk. Abban az őrületes, színes forgatagban én már hazavágytam a vasfüggöny mögé. Kétségtelen, ehhez hozzájárult az is, hogy hároméves volt a fiam, Máté. A nagyszülők vigyáztak rá itthon, szinte naponta beszéltünk vele telefonon, mégis alig vártam, hogy vele lehessek. Van, akinek a semmittevés jelenti a szabadságot, van, akinek a munkája, a hivatása. Akkor tud igazán feloldódni, olyan érzelmi állapotba kerülni, amit a civil életében nem tud elérni. Én nem szeretem, ha sok a szabadidőm.”
A festészet szerelmese
Gazdag házi könyvtárából festészeti albumait szedi le sorra. Olvasásra sokáig sem ideje, sem energiája nem volt, ezen szeretne most változtatni. „Annyi a mulasztásom, hogy életem végéig sem fogom bepótolni. Most rákaptam az albumokra. A napokban kaptam is egyet. Tihanyban voltam az önálló estemmel, a legújabb kötetemből, a Kikötőből is mondtam verseket. Az est után odajött hozzám egy kedves középkorú pár, és megajándékoztak egy szépséges Egry József-albummal, mivel az ő festménye díszíti a kötetem borítóját. Rájöttem, milyen jó kis időtöltés ilyen lenyűgöző festményeket nézegetni. Megindítják a fantáziámat. Át tudom tenni versbe a képen megfogalmazott gondolatokat.” Hatvanötödik születésnapjára nem is emlékszik már, a nyolcvanötödikre pedig egyelőre nem is gondol. „Már az is öröm lesz, ha egészséges maradok – meséli. – Az ember addig szeretne élni, amíg nem kiszolgáltatott, tud mozogni, jönni-menni, és nem négykézláb. Egyvalamit nagyon szeretnék megérni. Leo fiatal felnőtté válását. Remélem, megadja a sors.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
