Napi friss

Kiss Manyi – Kollégái előtt is eltitkolta a betegségét

A színésznő túl sokáig várt az életmentő műtéttel.

Ünnepelt színésznő volt, de pályatársaihoz képest rendkívül zárkózottan élt, magánéletét óvta a kíváncsi szemektől. De nemcsak a közönség előtt titkolózott, a kollégáit sem avatta be abba, hogy halálos beteg, ők is csak az utolsó napokban szereztek tudomást az állapotáról. Az utolsó szerepét már betegen játszotta, az előadások végén a kollégáiba kapaszkodott. Halála előtt, március 12-én, a 60. születésnapján komoly fájdalmai voltak, kollégáit pedig arra kérte, hogy vigyázzanak a hasára. Másnap befeküdt a kórházba, akkor még bízott abban, hogy egy műtéttel tudnak rajta segíteni, de sajnos nem így lett. Sokakban felmerült a kérdés, hogy miért várt ilyen sokáig az operációval, Kiss Manyi pedig tőle szokatlan őszinteséggel elárulta, hogy mindenképp meg akarta csinálni Németh László Bodnárné című darabjának a premierelőadását… Bár megműtötték, a színésznő a beavatkozás után azonnal leolvasta az orvosok arcáról, hogy nagy a baj. Nem sokkal később, 1971. március 29-én örökre lehunyta a szemét. Hogy mennyire nem tudott a közvélemény betegségéről, jól mutatja: egyes lapok tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálról írtak, míg mások régóta tartó súlyos betegségről.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!