Napi friss

L.L Junior és Körtvélyessy Kinga – Egy nap újra egy pár lesznek?

Most véglegesnek tűnik a szakítás, de korábban is többször előfordult, hogy szétmentek, majd újra összejöttek.

A 41 éves énekes és felesége februárban jelentette be, hogy hónapok óta párterápiára járnak annak reményében, hogy megmentsék a házasságukat. Junior és Kinga akkor azt mondta a Story magazinnak, hogy bár a szeretetet és a gyűlöletet nagyon vékony határ választja el egymástól, ők mégis nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy visszataláljanak a másikhoz. Noha eltökélt szándékuk volt a házasságuk megmentése, úgy tűnik, mégsem sikerült rendezni a kapcsolatukat, és jobbnak látták, ha elengedik egymást. „Brutálisan hangzik, de Kingával mi egymást lelkileg kivéreztettük, és mielőtt mindketten jobban sérültünk volna, egymást tisztelve és a gyerekek érdekeit szem előtt tartva, elengedtük a dolgot. Úgy véltük: jobb így, mint balhésan, veszekedve élni! – vallotta be a Borsnak L.L. Junior, majd hozzátette, képtelen állandó konfliktusban élni és feleségével dacolni. – Azt gyűlölöm a legjobban, ha harag van a levegőben. Én vagyok az, aki nem bírja, és véget vet ennek gyorsan. Emiatt is éreztük Kingával mindketten azt, hogy itt a vége: így legalább békesség van” – mondta a rapper, akinek a kezdetektől fogva igen küzdelmes volt a kapcsolata nejével, és három évvel ezelőtti titkos esküvőjük előtt is már többször szakítottak, majd kibékültek.

A szerelmesek alighogy összekötötték az életüket Dominikán, az élet fájdalmas próbatétel elé állította az édesapát. Junior 2019. augusztus 31-én vesztette el hároméves kisfiát, Dávidkát, akit a zebrán gázolt halálra egy szabályosan közlekedő autó. Junior és Kinga ezt követően egymásba kapaszkodva igyekeztek túljutni a felfoghatatlan veszteségen, és vidékre költözve felejteni. A házasokat nem sokkal később óriási öröm érte, kiderült, hogy kislányuk születik, Lili érkezésével pedig új fejezetet nyitottak az életükben. Junior előző házasságából született fiával, Lacikával és Kingával közös lányukkal, Lilivel teljesedett ki a szerelmük, amely nem sokkal később újabb mélyponthoz érkezett. Junior és Kinga heves természete és a folytonos veszekedések befeketítették a kapcsolatukat, amin immár, úgy tűnik, a párterápia sem segített, és belátták, hogy jobb külön, de békességben élni, mint együtt, állandóan csatározva.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!