Címlapsztori

Vajna Tímea – Az anyaság izgatja, nem egy második esküvő

Sokkal inkább a családalapítás szerepel nála az első helyen.

Augusztusban lesz egy éve, hogy megkérték Vajna Timi kezét. A boldog eseményről az Instagram-oldalán számolt be, ám azóta hol hordja, hol nem a vőlegényétől kapott gyönyörű jegygyűrűt. Barátai szerint továbbra is tart a se vele, se nélküle viszony. Szeretik egymást Zolival, de sok mindenben különböznek, így gyakran kerül mélypontra a kapcsolatuk. Mindezek ellenére mégis azt érzik, képtelenek elengedni egymást, mindkettő számára fontos a másik, és szeretnének családot alapítani.

Már másra vágyik?

Úgy tudni, egy rövidebb mosolyszünet után, most ismét teljes a béke köztük, és hetek óta együtt utazgatnak a tengerentúlon. Timi hol Kaliforniából, hol Miaimiból, hol Los Angelesből jelentkezik be, Zolit azonban sosem mutatja, esküvőről pedig továbbra sincs szó. Mintha még mindig hezitálna, vagy nem is érdekelné, hogy férjhez menjen. „Egyszer már kimondta a boldogító igent, megvolt a hófehér ruha és a hetedhét világraszóló lagzi, aminek aztán rossz vége lett: elveszítette Andyt. Ma már más dolgok érdeklik” – meséli egy itthon élő régi barátja. Timi dolgát egyébként az sem könnyíti meg, hogy sokan ma is óva intik őt a sármos, debreceni üzletembertől, mondván, sok szép híresség megfordult már az oldalán, és egyikkel sem bizonyult tartósnak a viszonya.

Timi a közösségi oldalain rendszeresen oszt meg képeket a mindennapjairól (Fotók: Archív)

Ki is a vőlegény?

A jóképű, fiatal milliomos 10 évvel ezelőtt lett Andy Vajna barátja. Sokat találkoztak, utaztak, szórakoztak, üzleteltek együtt. Zolinak mindig is volt mit a tejbe aprítania, édesapja az egyik legnagyobb élelmiszerüzlet-lánc tulajdonosa. Timi is Andy révén ismerte meg őt, de csak a producer halála után kerültek közelebb egymáshoz, a közös gyász összehozta őket. Kapcsolatuk szép lassan barátságból mélyült szerelemmé Andy halálának egyéves évfordulója táján. Akkor láthattuk őket először együtt, a producer sírjánál.

Zoli megkomolyodott

De playmate-ek ide, gyönyörű nők oda, minden macsó megkomolyodhat, ha megtalálja az igazit, és Zoli minden jel szerint évek óta kitart Timi mellett. A tavaly augusztusi leánykéréssel pedig végleg feltette a pontot az i-re. Ezt maga Timi is elismerte. „A barátságtól a szerelemig. Beleszeretni a legváratlanabb emberbe a legváratlanabb időpontban. Nem hittem, hogy készen állok rá, de annyira jó voltál hozzám, hogy hagytam, hogy magával sodorjon az érzés, és apránként azon kaptam magam, hogy beléd szerettem” – írta boldogan friss menyasszonyként az Instagram-oldalán. Korábban pedig arról is beszélt, hogy úgy érzi, Zoliba Andy lelke költözött, annyira hasonlóan viselkednek sok mindenben.

Mostanában ismét együtt utazgatnak Amerikában Zolival (Fotó: Profimedia)

Már Andyvel is próbálkoztak

Timit azonban információink szerint egy újabb esküvőnél sokkal jobban izgatja, hogy mihamarabb édesanya legyen. Már Andyvel is próbálkoztak, de nem sikerült. 39 évesen pedig érthető, hogy már nagyon szeretne babázni. Zoli a családalapításban is partner lenne, már évekkel ezelőtt kijelentette Timinek, hogy gyereket szeretne tőle. Az örökösnő nőgyógyászati problémái azonban ezt az utóbbi időben megnehezítették, és a biztonság kedvéért lefagyasztatta a petesejtjeit is, mielőtt átesett az endometriózis- és petefészekciszta-műtéteken. És talán most, hogy jobban van, és Zolival újra harmónia van köztük, hamarosan megérkezhet a gólya is. „Bár a közösségi médiában egy másik arcát mutatja, aki közelről ismeri, tudja róla, hogy Timi nagyon régóta vágyik kisbabára, hatalmas harc ez a számára, és csodás édesanya lesz. Minden bizonnyal akkor kerül minden a helyére az életében, ha végre megvalósul a legnagyobb álma. Lehet az esküvőhöz is majd csak ezután jön meg a kedve” – tette hozzá a jóbarát.

Kiemelt kép: Zsólyomi Norbert

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!