Címlapsztori

Hargitai Bea: „Tíz napig elvan nélkülem a család”

Minden agyban dől el, vallja, így az is, hogy az ember kibír-e egy tíznapos testet, lelket, mi több, a gondolkodást frissítő léböjtkúrát.  

Rögtön az elején tisztázza, hogy szakmai felügyelettel, orvosi segítséggel böjtöl. „Huszonkét éves koromtól minden évben részt veszek egy tíznapos léböjtkúrán, ez alól kivétel volt a terhességem, illetve a fiunk, Jason világrajövetele utáni két esztendő. Tulajdonképpen egy nagytakarítást, generál javítást végzek ilyenkor – mondja az anyuka, aki a Lützner és ­Buchinger német orvosok által kifejlesztett, alacsony kalóriatartalmú ivókúrára esküszik. – Most is egy gyógyszállóban voltam. Az első napon, majd utána rendszeresen orvosi vizsgálaton vettem részt. Ez egyrészt megnyugtató, másrészt fontos, mert bizonyos betegségekkel nem szabad belevágni” – fogalmaz Bea, aki tíz napon át valóban csak vizet és gyógyteákat vett magához, és naponta kétszer szűrt zöldséglevet. Természetesen a szilárd táplálék mellett tilos volt a dohányzáson, a kávén és az alkoholon át az édességig minden élvezeti szer, bár ez Beát csak annyiban érintette, hogy rendkívül édesszájú, de alkoholt nem iszik, és nem is cigarettázik.

Csak az ízek hiányoztak

Mivel ezek csoportos böjtölések, így ha valaki közben elbizonytalanodik, akkor a szakemberek mellett a csoporttagok bátorítása igencsak szükséges. „Pedig hamar rájön az ember, hogy nem is éhes, vagy nem is annyira éhes, de azért bevallom, a böjt alatt az ízek nagyon tudnak hiányozni. Ám ezt felülírja a gyorsan érkező testi és lelki változások érzése. Az az energia ugyanis, ami az emésztésre megy el, hirtelen felszabadul, és feltöltődik tőle az ember. Így én mindig fittebben jövök el, mint ahogyan érkezem. Persze ehhez a böjt alatt rendszeresen kell szaunázni, mozogni, úszni, masszázsra járni, de van talpreflexológia, iszappakolás is.” A böjt során a felhalmozott felesleges tartalékok lebontódnak, a szerveket, a sejteket, a testnedveket salaktalanítja a kúra, és frissíti a szellemi képességeket is. Légúti és vértisztító hatása is van, stabilizálódik vagy csökken a koleszterinszint, illetve a vérnyomást és a vércukorszintet csökkentő hatása is kiváló. Az éhezést pedig azért nem érzi elviselhetetlennek az ember, mert a szervezetet a belső energiatartalékok ellátják.

Amerikai férjével és kisfiával (Fotó: Archív)

Otthon ne próbálja ki senki!

„Bár lehet vele fogyni is, de bevallom őszintén, én nem állok rá se előtte, se utána a mérlegre, mert ez nem a fogyásról szól, hanem a test és a lélek megújításáról. Amúgy az utolsó két napon már szabad enni, például zabkását, aszalt szilvát, mindazt, ami az emésztőrendszert beindítja. Az utolsó napon pedig már a hotel éttermébe mentem reggelizni, de ahogyan a többiek, úgy én sem voltam farkas­éhes. Azóta is látványosan kevesebb ételt fogyasztok, pedig szeretek enni, és különösen édesszájú vagyok – nevet Bea, aki azt mondja, a kúrát mindenkinek ajánlja, de kell hozzá akaraterő. – Mint minden, ez is fejben dől el, ha elhatározza magát valaki, akkor meg tudja csinálni, közben pedig pihen is. De otthon ne böjtöljön senki, mert a családnak főzni kell, a kamra meg a hűtőszekrény ajtaját sem lehet lelakatolni, és mert odahaza mindig minden eltereli a figyelmet a célról.”

„Szeretek egyedül lenni”

Bea egy alkalommal két barátnőjével, egyszer pedig a férjével végezte el a léböjtkúrát, de ez nem jött be neki, így a kúrákra egyedül jár. „Egyrészt szeretek egyedül lenni, és tíz napig elvan nélkülem a család, talán még jót is teszek nekik ezzel, másrészt pedig kell, hogy senki máshoz ne alkalmazkodjak a kúra alatt, csak a magam ritmusához.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!