A 2026-os Exatlon Hungary Bajnok csapatának tagja, Valkusz Milán öccse, Valkusz Máté aktív teniszező, bár jelenleg hullámvölgyben van a pályafutásában, ezért is utazik Dominikára a sportvetélkedő kedvéért. „A kiégés szélén állok. Nagyon komoly mélyponton vagyok – árulta el Máté a Best magazinnak. – Folytonos sérülésekkel bajlódtam, és motivációs problémáim voltak az elmúlt időszakban. Az is felvetődött bennem, van-e még egyáltalán keresnivalóm ebben a sportágban, úgyhogy a legjobbkor jött a felkérés, mert időre van szükségem, hogy valami kirángasson ebből a kátyúból. De biztosan nem fogom abbahagyni. Remélem, még erősebben fogok visszatérni, mint bármikor.”
A remek időzítés ellenére Valkusz Máté nem tagadja, rágódott egy darabig a felkérés után. „Tudtam, hogy ezzel egy új időszámítás kezdődik az életemben. Mérlegelnem kellett, de ez a műsor a sportról szó, nekem pedig ez az életem.
Egy főzőműsorba nem mentem volna el, még akkor sem, ha a paradicsomos-rákos tésztám egyszerűen isteni.
Bár azért a főzést inkább átpasszolnám valamelyik hölgynek odakinn.”
Valkusz Milán és öccse sokáig rivalizáltak
Természetesen a vívódás ideje alatt a bátyja, Valkusz Milán tanácsát is kérte. „Azt monda: ’Hülye vagy? Nincs ezen mit gondolkodni, vállald el, és mutasd meg, milyen tehetséges vagy.’ Szóval maximálisan biztatott. Egyébként jó testvérek vagyunk, bár sokáig rivalizáltunk, főleg a tenisz miatt. Szerencsére ez nem lépett át egy egészséges határt. Én annak idején miatta kezdtem el játszani, úgyhogy, mondhatni, miatta fertőzött meg ez a sport.”
További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: TV2




