Napi friss

„Nem vagyok babaszépség, az biztos” – Járai Kírának nagyon fájt, amikor csúnyának nevezték

Amióta Járai Kíra országosan ismert lett, kap hideget-meleget. Nem tagadja, nehezen viseli a külsejét ért bántásokat. Már csak azért is, mert mióta betöltötte a negyvenet, vannak gondjai az önértékeléssel.

Járai Máté és felesége, Járai Kíra 2020-ban lettek országosan ismertek, miután szerepeltek az RTL-es Nyerő Párosban. Mátét addig leginkább a színházba járó közönség ismerte, sokan csak Törőcsik Mari unokájaként emlegették, Kíra pedig – ahogy ma is – szinkronrendezőként dolgozott a kulisszák mögött. A műsort követően azonban nemcsak ők maguk, hanem a közös életük is porondra került.

Járai Kírát csúnyának nevezték

A házaspár számára nem létezik tabu téma, a nagyközönség hónapokig csámcsogott azon, hogy bevallották, nyitott házasságban élnek. Őszinteségükért kaptak hideget-meleget, voltak azonban olyan kritikák, amelyekre lehetetlen volt felkészülni. Nőként semmiképp.

„Amikor ismertek lettünk a médiában, akkor szembesültem először azzal, hogy az emberek azt mondják rólam, hogy én egy rendkívül csúnya nő vagyok. Ekkor már elmúltam negyvenéves, és tudjuk, a kamera mennyire más… Ráadásul karakteres arc vagyok, nem vagyok babaszépség, az biztos” – fejtegette Járai Kíra a Nőszintén című podcastban. Bevallotta, mélyen érintették a külsejét ért megjegyzések.

„Én se gondoltam magamra soha szép nőként. Vonzó nőként viszont igen, mert általában a visszajelzés is ez volt.”

Ráncok helyett megereszkedett bőr

Kíra bevallotta, talán azért ütötték szíven a negatív kritikák, mert a negyvenedik születésnapja után önértékelési gondokkal küzdött. „Negyven év után az ember egyébként is minden szempontból egy kicsit megrogy. Legalábbis én megrogytam – folytatta. – Szokásos életközepi válság: megrogysz fizikailag és mindenhogy.

Nekem a 43-44-45 volt az a kor, amikor azt éreztem, ez most kemény. Vannak dolgok, amire számítasz – lóg ez meg az –, és jönnek olyan változások, amikre nem is gondoltál. Ezzel baromi gáz szembesülni.

Nem feltétlenül a ráncosodás a legdurvább, ami egy arccal történhet, hanem mikor elkezd megereszkedni. Én nem ráncosodó típus vagyok, hanem megereszkedős, és ez sokkal rosszabb.”

Járai Kíra az Életünk története című műsorban

Gyerek nélkül jobb

A beszélgetés ezután a gyerekvállalásra terelődött. Kiderült, ő maga házasságmegmentő gyerekként fogant. Ez pedig megpecsételte a sorsát. „Nagyon sok mindenre visszavezethető, hogy végül úgy döntöttem, nem szeretnék gyereket. Többek között ez is. Baromi nehéz, hogy ne rakd rá az életed terheit és frusztrációit a gyerekedre.”

Járai Máté felesége tizenöt éves korától tudja, hogy nem szeretne anya lenni. Ugyan addig olykor megfordult a fejében, hogy egy nap lesz egy fia meg egy lánya. „Amikor elkezdtem nőiesedni, akkor rájöttem, ezt nem tudom elképzelni.”

Mint mondta, rémálomszerű számára még a gondolat is, hogy gyermeket kelljen szülnie. Most, hogy lassan a termékenysége végére ér, olykor belegondol, mi lenne, ha… Férjével, Járai Mátéval többször is beszélgettek már a közös gyerekről, de aztán győznek az ellenérvek.

Máté és Kíra köszönik szépen, jól vannak. Nyitott házasságuk életben tartja a tüzet a kapcsolatukban. Természetesen időről időre felüti a fejét a zöld szemű szörny, ám sosem merült fel bennük, hogy párkapcsolatukat egy harmadik fél valóban veszélyeztetné. Továbbra is kitartanak egymás mellett, és mint mondják, egymás mellett szeretnének megöregedni.

Kiemelt kép: RTL

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!