„Édes lányom, tedd le azt a könyvet, és kapcsold le a villanyt, ideje aludnod!” – hallotta gyakran édesanyja szavait késő éjjel a tinédzser Liptai Claudia. „Faltam a könyveket, előbb a romantikus, szerelmi történeteket, aztán a tinikönyveket, majd a komolyabbakat, klasszikusokat. Az elsők között olvastam el Christie Tíz kicsi néger című művét, és beleszerettem az írónőbe” – mondja lelkesen Claudia. Annyira rajong az írónőért, hogy közelgő kerek születésnapja alkalmából azt kérte a férjétől, menjenek el Angliába, és keressék fel azokat a helyeket, ahol Agatha Christie élt, írt, ahol ki vannak állítva személyes tárgyai. Nemcsak a művei nyűgözték le, de az is, hogy a múlt században hogyan tudott érvényesülni nőként, sikeres lenni egy férfiak által uralta szakmában, világban. De addig is a minap alapított a Facebookon egy zárt Agatha Christie-klubot. „Nem könyvklub, mert ma kevesebben olvasnak könyvet, mint ahány könyvből készült filmet néznek. Mindenkit várok ide beszélgetni Christie műveiről, hiszen ahány szem, annyiféleképpen láthatunk egy-egy könyvet, vagy akár filmet. Szó lesz a krimiírásról, annak szabályairól, korrektségéről. De átbeszélhetjük, hogy Poirot jóbarátja, Hastings kapitány valójában nem is annyira együgyű, inkább a mi, az olvasók kérdéseit teszi fel. Arról is, hogy a legtöbb történetet mosogatás közben találta ki, mert annyira utált mosogatni, hogy ölni tudott volna. A másik cél, hogy szeretném itt a klubban visszahozni azt a különleges világot, melyet a művek főhősei élnek meg. Akár egy jó ötórai tea mellett” – sorolja izgatottan a színésznő.
„Pankával vért izzadok”
Persze adódhat a kérdés, kinek lesz erre ideje manapság, de ez majd kialakul. A hobbira, pláne, ha könyvekről van szó, mindig akad egy kis idő. „Én esténként, ágyban olvasok. Ritkán, ha megyek valahova, és tudom, hogy várnom kell, vagy hosszú repülőútra indulok, akkor elviszek magammal egy könyvet. Nem kütyüket, hanem könyvet, mert annak íze, szaga van, fontos a papír érintése – állítja Claudia, aki igyekszik az olvasást a gyerekeivel is megszerettetni. – Pankával vért izzadok, hogy olvasson. Habár Poirot történeteit szereti, igaz, inkább a tévében. Ha adják, együtt ülünk le a képernyő elé, akár ezredszerre is. Ez az egyre ritkuló anya-lánya programok egyike. Marci ötéves, még nem olvas, de imádja, amikor mesekönyvekből olvasok neki. Már nem a képes műveket, hogy ne az ábrákat nézegesse, hanem hallgassa a szöveget. Így fejlődik a fantáziája, képzelőereje és a szókincse is – mondja a műsorvezető, aki Agatha Christie-n kívül mástól csak ritkán olvas krimiket. – Nekem a finomsága, egyszerűsége, rafináltsága tetszik, hogy a pszichével operál, és nincs benne vér. Ellentétben a mai krimikkel, nekem azok legtöbbje már sok.”
Irány a könyvtár
Mindezek után nem csoda, hogy Claudia nemcsak a könyveket bújja, hanem a könyvesboltokat is, és tervezi, hogy beiratkozik a könyvtárba. „Ez eddig valahogy kimaradt, de a minap több anyuka dicsérte az óvodában a gyerekkönyvtárakat. És igazuk van, mindenképpen olcsóbb onnan kihozni a könyveket. Meg visszavinni, mert bevallom, nekem is van egy rakás könyvem itt-ott dobozokban. Pedig már rengeteg könyvet odaadtam anyaotthonoknak, gyermekotthonoknak – teszi hozzá. Vannak olyan könyvei, melyek annyira a szívéhez nőttek, hogy soha nem adja tovább. – Ezeket még a hetvenes, nyolcvanas években olvastam, szakadtak, foltosak, de a legnagyobb kincseim között őrzöm.”
Kiemelt kép: Borzi Vivien