Egy csendes őszi, napfényes kora délután várjuk a Karinthy Színház bejáratánál a színésznőt, aki az otthonából az otthonába érkezik. És ez nem elírás! Balázs Andi huszonhárom éve a budai teátrum művésze, ez idő alatt pedig volt lehetősége megismerni minden zegzugot, belakni a kedvenc tereket, és meghitté varázsolni az öltözőjét.
Vitának helye nincs!
Azt az öltözőt, ahol napi több órát is eltölt a függöny felgördüléséig.
„Ha próbafolyamat van, akkor reggeltől estig a színházban vagyok. Az agglomerációban élek, nem éri meg hazamenni a próba után, aztán az esti előadásra visszaautózni. Ilyenkor csak akkor megyek el napközben, ha halaszthatatlan dolgom van”
– meséli, miközben körbevezet minket teátrumi otthonában.
„Én vagyok itt az örökös tag, a lányok mellettem annak függvényében változnak, hogy épp milyen darabot játszunk, de az én helyemen más nem öltözik. Az csak az enyém! Az öltözőben nincs dráma, feszültség. Ha nézeteltérések adódnak, azt máshol vitatjuk meg. Szerencsére én eddig minden társammal jól kijöttem. Szerintem nem létezik olyan ember a földön, akihez ne tudnék alkalmazkodni. Ez itt egy csodahely!”
Fürdővel lazít a próbák után
A színház öltözőit valójában egy régi, polgári lakásból alakították ki, miután a teátrum néhai igazgatója és névadója, Karinthy Márton megvásárolta a szomszédságukban található ingatlant, majd összekapcsolta a tereket.
„A mi kis birodalmunkat természetes fény világítja meg, van saját fürdőszobánk káddal, ahol gyakran lazítok a próbák után. Hoztam be fürdőköpenyt és tisztálkodószereket, mindenem van a színházban, amire csak szükségem lehet. Sokszor elmerengek azon, vajon az öltözőnk régen valakinek a nappalija vagy a hálószobája lehetett-e”
– morfondírozik Andi, miközben kitárja előttünk az ajtót. „Mivel szeretek elsőnek érkezni, sokszor vagyok itt egyedül. Itt bent ebédelek, olvasok, és szépítgetem a sarkomat. A polcokat én szereltem ide, van akasztós polcrendszerem is, ahol a kalapokat, retikülöket tartom. A csempére fotókat, emlékeket ragasztok. Festettem egy képet Karinthy Marciról, az is itt kapott helyet, ahogy Bodrogi Gyuszi bácsi premieremre írott levele vagy a rajongómtól kapott szerencseelefánt is.”
Beszélő falak
Ha ezek a falak beszélni tudnának… „Sok hírt itt tudtam meg: szerelmeket, babavárást, új szerepeket… Az előadásra készülve jókat beszélgetünk a lányokkal.” Egyvalami hiányzik a térből, mégpedig az ágy, de erre logikus a magyarázat. „Ahhoz kicsi az öltöző, viszont a felső nézőtér bejáratánál van egy kanapé. Nézzék, rá van írva: Balázs Andrea fekhelye” – mutatja büszkén.
„Attól még, hogy az én nevemet viseli, természetesen bárki pihenhet rajta. Híresen jó alvó vagyok, a legnagyobb zajban is pillanatok alatt el tudok aludni. Volt olyan, hogy flexelték a díszletet, a színpadon ének- és táncóra zajlott, az emberek jöttek-mentek, Balázs Andika pedig az igazak álmát aludta a kanapén. Karinthy Marci mondta, ’kis ágyrajáró’ vagyok. Hozom a plédemet, befészkelem magam, olvasok, alszom, mintha csak otthon lennék, mert valójában otthon vagyok.”
Kiemelt kép és fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu
