Napi friss

Mészáros Bende: „Nincs itt semmi feszkó!”

Az elmúlt hetekben több olyan hír is megjelent, amely arról árulkodik, hogy Bende és édesapja, Mészáros Árpád Zsolt nincsen túl jóban, ráadásul úgy tűnt, mintha ­nyilvános vitát folytatnának. A 29 éves előadót arra kértük, mondja el, ­hányadán állnak egymással, egyáltalán ­beszélnek-e.

Tény, ­hogy sokatmondó volt Mészáros Bendének a Nyerő Páros című műsorban elejtett pár mondata, ami már akkor azt sejttette, az édesapjával való ­konfliktusa egészen régre nyúlik vissza. Egy feladat kapcsán megígérte ugyanis a párjának, Zsigmond Angélának, hogy ha majd édesapa lesz, mindent megad a közös gyereküknek, amit ő maga nem kapott meg.

„Felhívott, hogy tudjam, mire számítsak”

Akkor nem fejtette ki, pontosan mit is értett ezalatt, mindenesetre MÁZS reagált fia ­szavaira. „Se én, se senki a családban nem értette Bende ilyen típusú megnyilvánulásait. De ezek szerint nem adtam meg neki mindent, amire szüksége lett volna” – mondta akkor Zsolt, hozzátéve, hogy nem gondolná, hogy rossz apa lenne.

Utóbbit Bende csak megerősíteni tudta a Storynak. „Nagyszerű kapcsolatom van az édesapámmal, mert ő egy jó ember, jó apa! – kezdi mosolyogva Bende. – Egyébként mielőtt megjelent volna a nyilatkozata, felhívott, számítsak rá, hogy készült vele egy ilyen cikk. És tudja, más portálok meg a kommentelők ki fogják majd forgatni a szavait, és kéri, ne üljek fel ennek…

Igaza lett, ettől függetlenül nem mondom, hogy nem bántották a csőrömet a történtek.

De a lényeg akkor is az, hogy jóban vagyunk. Úgy tettük le a telefont, hogy egyikünk se vegye magára, ha valami olyat hall, ami nem feltétlen tetszik neki. És megerősítettük, szeretjük egymást.”

5 fotó

„Legjobb barátok vagyunk”

Bende azt is elmagyarázta, miként értette azt, hogy gyerekként nem kapott meg tőle mindent. „Ez a válásukra vonatkozott… Hisz miután szétmentek anyukámmal, sokkal kevesebbet láttam apát, sokkal kevesebbet kaptam belőle. Én pedig megfogadtam, hogyha lesz gyerekem, nem úgy fog felnőni, mint én. Pánik­szerűen aggódtam apáért. Mindössze kétéves voltam, amikor kiderült, hogy rákos, de gyerekként is éreztem, hogy ez mekkora bajt jelent. És onnantól kezdve attól rettegtem, hogy úgy fog meghalni, hogy én nem vagyok ott mellette. Ráadásul ő elérhetetlen volt!

Állandóan próbált vagy játszott, így a legtöbbször, amikor hívtam, vagy nem vette fel, vagy más szólt bele a telefonjába, mondván, hogy apa nem ér rá. Az utóbbi esetben legalább tudtam, hogy él…

Nagyon hiányzott! A legszebb és legrosszabb emlékeim is egy buszmegállóhoz kötődnek, ahol felvett, miután leszálltam a távolsági buszról, hogy együtt töltsünk egy kis időt. De ott is tett ki, amikor haza kellett mennem. Néztem mindig, ahogy távolodik az autója, és közben kúszott elő a félelem, nehogy elveszítsem. Ezekről ő tud. Mi mindent megbeszélünk egymással. Tényleg azt gondolom, hogy legjobb barátok vagyunk.”

Dalban mesél a gyerekkoráról

„Az Ázsia Expresszben kapott gázsimból meg ­abból a pénzből, amit a nagypapámtól kaptam, vettem egy stúdiószettet, és komolyabban elkezdtem zenélni. Nemsokára két számom is megjelenik majd, az egyik apával, illetve a gyerekkorommal kapcsolatos. Ennek a dalszövegét egyébként még a Covid alatt írtam.”

„Minden lépésünket követi”

Mint mondja, igazán akkor tudtak közel kerülni egymáshoz, amikor már túl volt a kamaszkorán. „Elkísértem egy-egy haknijára, ahol egészen fiatalon már udvaroltam a táncoslányoknak, és hát azóta egyenrangú félként kezel” – folytatja nevetve.

„A kis Mészáros beindult… Erre ő elkezdett tanácsokat adni. Ma már ő is ad a szavamra, mert tudja, hogy én vagyok körülbelül az egyetlen, aki könyörtelenül elmondja neki az igazat. Persze ez nem mindig kellemes érzés, olykor fáj is neki, de tudja, hogy jót akarok. Meg rászólok, ha úgy látom, égeti magát. Ilyenkor megírom neki: ’Ne boomerkedj!’ De ő is jelzi, ha valami nem tetszik neki. A zenélésben például nem tudok olyat mutatni, amibe ne kötne bele. Így legtöbbször már csak a kész dalokat hallhatja. Bár a legutóbb az vicces volt, amikor megkérdezte, nem rappelhet-e az egyik számban. Mondtam neki, nem, hiszen nem is tud rappelni…”– nevet fel.

„És persze azt is el szokta ismerni, ha valamit jól csinálok. Meg minden lépésünket követi. Írt a ­Nyerő Páros alatt is, hogy mit csinálna azokkal, akik a hátunk mögött fújtak ránk. Hívott, hogy gratuláljon Anginak a Sztárboxban való fellépése miatt. És mindig van egy-egy elismerő szava, amikor betér az étterembe, amit vezetek. Szóval nincs itt semmi feszkó!”

Kiemelt képek és  fotók: Birton Szabolcs, Nagy Zoltán/fotocentral.hu, Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!