Még mindig kerüli a reflektorfényt Hollywood egyik legnagyobb sztárja, Sandra Bullock. Lassan egy éve, hogy nem láthattuk nyilvánosan, miután szinte teljesen visszavonult, és eltűnt a világ szeme elől. Filmszerepben sem láthatta a közönség a 2022-es Az elveszett város óta. Most azonban ritka pillanatnak lehettek tanúi a rajongók: 11 hónapja most először fotózták le Sandrát, miután előbújt rejtekéből.
A 61 éves színésznőt az autójában a volánnál ülve kapták lencsevégre. Vele volt a cuki kiskutyája, Sweetie, az anyósülésen pedig a 15 éves fia, Louis ült.
A friss fotókat ide kattintva tudja megnézni.
Sandra Bullockot utoljára 2024 decemberében lehetett a nyilvánosságban látni, amikor egy kosárlabdameccsre ment el. Érthető a színésznő rejtőzködése, hiszen még mindig mélyen gyászol, miután egy kegyetlen betegség elrabolta tőle élete szerelmét. A fotós Bryan Randall, akivel nyolc évig voltak egy pár, 2023. augusztusban hunyt el csupán 57 évesen. Gyógyíthatatlan betegséggel, ALS-sel küzdött.
„Sandra mindig is erős volt, de Bryan halála borzasztóan megviselte. Évekbe fog telni, ami igazán feláll ebből a veszteségből ”
– árulta el egy közeli ismerős.

A gyerekeivel akart együtt lenni
Sandra számára a legfőbb vigasz a két örökbe fogadott gyereke, Louis mellett a 13 éves Laila. A filmezést is főképp miattuk szüneteltette a gyász mellett, hogy a lehető legtöbb időt tölthessék együtt ebben a nehéz időszakban.
Lassan azonban visszatér Hollywoodba a színésznő. A nyáron arról jöttek a hírek, hogy forgatják a Bűbájos boszorkák folytatását Nicole Kidmannel. És tervbe van véve egy közös film Keanu Reevesszel, aki filmpartnere volt a Féktelenülben és a Ház a tónál című moziban.
Kiemelt kép: Profimedia




