A színpadon, a koncerteken jó ideje elengedhetetlen díszlet, illetve kellék Demjén Ferenc, vagyis Rózsi motorja. A rajongók szerint ez azért kell, mert az énekes a két-három órás koncerteket fizikailag már nehezebben bírja, és ha elfárad, ezen tud kicsit megpihenni. Akár igaz a pletyka, akár nem, majdnem nyolcvanévesen tiszteletre méltó, ahogy a felépülése után még mindig fellép és énekel.
„Szoros család voltunk”
Igaz, azt sem titkolja, hogy az elmúlt években több betegséggel is megküzdött: ő maga beszélt a cukorbetegségéről, illetve arról is, hogy emiatt amputálni kellett az egyik nagylábujját. Most nyáron pedig jött a balesete és a műtétje. Ritkán nyilatkozik a magánéletéről, de az Erdély TV-ben most megtörte a csendet.
A mesélést a gyerekkorával kezdte. „Az édesapám mérnök volt, remekül énekelt, az édesanyám pedig titkon énekesnő szeretett volna lenni. A két testvéremmel együtt sokat énekeltünk. Mi nagyon szoros család voltunk, sajnálom, hogy már csak én élek egyedül a családból. A Demjén név is zárójelbe került…” Hogy mit értett ez alatt, erre is kitért. Háromszor nősült, kétszer vált, gyermeke nem született, így nincs, aki továbbvigye a Demjén nevet.
„Korda Gyurival egy iskolába jártam”
Visszatérve a gyerekkorához, az interjúban elmesélte: szeretett volna autóversenyző lenni, ez az álma azonban nem vált valóra. Édesapja javaslatára – hogy mégis legyen a kezében valami szakma – elvégezte a vegyipari technikumot.
„Érettségi nélkül nem ember az ember, azt mondták annak idején. Most már tudom, dehogynem, sőt még azzal sem biztos. Ugyanabba az iskolába jártam, ahova Korda Gyuri, ő fölöttem járt, belőle sem lett vegyész. Mondjuk, ilyen szempontból jó is, mert a vegyészet azért elég robbanékony szakma. Egyébként érettségiig jó tanuló voltam, sokat olvastam.
A tanáraim, tanítónőim mindig azt mondták, nekem erdésznek kell lennem, mert csendes, nyugis gyerek vagyok – olyan természetes közeget kíván az én természetem.
Valahol igazuk is lett, de én kiválasztottam a leglármásabb szakmát, ami csak létezik. Ennél hangosabb talán csak a kazánkovácsé… Amit elértem, az sokkal több annál, mint amiről gyerekként álmodni mertem volna. Életem során megtanultam, hogy kitartónak kell lennem, és azt is, hogy történjék bármi, próbáljak mindig nagybetűs ember maradni.”
„Túl voltam két házasságon”
A színpadi Rózsit mindenki jól ismeri, de vajon milyen férjként? Ebben a szerepben hogyan állja meg a helyét? Erről is mesélt.
„Amikor a harmadik feleségemet, Rebekát megismertem, 40 éves voltam, és túl két házasságon. De ez a harmadik – ez az igazi. Amerikában, egy rockkocsmában ismerkedtünk meg. Én hazajöttem, ő jött utánam. Csodálatos találkozás volt: az ember a világ másik felén találja meg azt, akit negyven évig nem lelt. Nem akarom megtagadni az előtte lévő negyven évet sem, és nem akarom megtagadni azt sem, amit rosszul csináltam, de Rebekával valami olyan kölcsönös harmónia alakult ki közöttünk, ami azóta is tart.
Nem énértem élünk, hanem kettőnkért, ez szerintem a házasság alapja. És a család? Vannak kutyáim, macskáim, szamaram, lovaim.
Hajdan lovagoltam, de mára arról is le kellett mondanom. A csípőmet ki kellett cserélni, most már nem ülök lóra, mert a lovaglás annyira élvezetes, amennyire veszélyes is. Nem szeretném, ha még egy csípőmet ki kellene cserélni. A másik ok: már nem vagyok az a fiatal gyerek, aki felugrik a lóra, és mindegy, mi történik. Egész életemben ezt csináltam. Nekem a lovak már csak esztétikai élményt jelentenek: ott legelnek a különböző karámokban, én nézem őket, megsimogatom őket.
Az a fajta ló iránti szeretet, ami gyerekkorom óta bennem volt, most is megvan.
Egyrészt ez adja a nyugalmat, másrészt a ház, ahol Rebekával élünk. A környezetemben 3-400 méterre senki nincs, nem zavar a szomszéd, nem zavar a közlekedés. Néha bekapcsolom a tévét, az is csak addig szól, ameddig hallgatni akarom. Szóval család. Nekem ez így együtt a családom.”
Kiemelt kép: fotocentral.hu
