Napi friss

Tilla a felesége nélkül nem tudna józan lenni

Tizenöt éves korában kezdett iszogatni, végül három évtizeden át mérgezte az életét az alkohol. A mindig derűs, életvidám műsorvezető, Tilla ezúttal élete kevésbé felhőtlen időszakába avatta be lapunkat. Őszintén vallott démonairól.

Till Attila is meghívást kapott a világhírű fotóművész, Tombor Zoltán különleges tárlatmegnyitójára. A Next Top Model Hungary egykori zsűritagja először fordította kameráját saját démonai felé, hogy képeken keresztül mondja el, hogyan veszett el, és hogyan talált vissza önmagához az alkohol- és kábítószer-függősége után. A Vallomások a függőségekről című tárlatot könnyek között nyitotta meg az 52 éves fotóművész, aki képein keresztül intim közelségből mesél extázisról, halálfélelemről, sóvárgásról és megbocsátástól. Mindarról, amin egykor a TV2 népszerű műsorvezetője is keresztül ment, hiszen Tilla is sokáig függő volt. Az alkohol rabjaként élt hosszú éveken keresztül, nyolc évvel ezelőtt azonban a józanság útjára lépett.

Az ördög nem alszik

Míg Tombor Zoltán a fotóin keresztül gyógyítja magát, addig az 53 éves televíziós, rendező az És mi van Tomival? című filmet vitte vászonra, amely őszinte betekintést enged a függők életébe. „Sokat segített a gyógyulásomban, hogy megalkottam a filmet. Igazabbnak érzem a létezésemet azóta, hogy nyíltan vállaltam az életem ezen szakaszát. Bár a film egy évvel ezelőtti bemutatásakor már szembenéztem a szégyennel, problémáimmal, mégis sokat segített a gyógyulásomban, hogy a nyilvánosság előtt is megvallottam, kiadtam magamból az alkoholproblémáimat.

Igaz, ma sem vagyok túl a függőségen, és talán sohasem leszek.

Mindig nagyon ébernek kell lennem, hisz nem lehet tudni, hogy mikor kerül az ember olyan helyzetbe, amikor megborul az élete” – ismeri be a story.hu-nak Till Attila.

Tilla és Tombor Zoltán a fotóművész LOST&FOUND – Vallomások a függőségről című egyéni kiállításának megnyitója a Capa Központban (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Elveszítette a kontrollt

A leszokásához a családjában és a művészet terén találta meg a támogatást és a motivációt. Azt vallja: elengedhetetlen a beismerés, a segítségkérés, és hogy az alkohol nélkül is képes a hivatásának élni.

„Nekem sosem jelentett problémát, hogy élek. Nem szorongtam a mindennapoktól, nem kellett innom ahhoz, hogy szembenézzek a létezéssel.

Például sosem vezettem műsort alkoholos állapotban. Nem kellett innom ahhoz, hogy el tudjam végezni a teendőimet.

Én inkább olyan alkoholista voltam, akit, ha elkapott a gépszíj nem bírtam abbahagyni az ivászatot, és elveszítettem a kontrollt. De ahány szerhasználó, annyiféle függő van. Legyen az alkohol, drog, cigi, szerencsejáték, pornó, de akár a munkára, mobilozásra vagy éppen az evésre is rá lehet csúszni.  Én például a kávézásra függtem rá, amióta letettem a poharat. Persze ez egy sokkal jobb alternatíva, mint az alkoholizmus, de a koffeint is próbálom csökkenteni a mindennapjaimban.

Most a konditerem a pszichiátriám.

Edzés közben radírozom le az agyam, a testmozgás ad hajtóerőt. És persze a családom, akik a legnehezebb időkben is bizalmat szavaztak nekem, kitartottak mellettem. A feleségem támogatása nélkül biztosan nem tudtam volna a józanság útjára lépni!” – ismeri be lapunknak a televíziós.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!