Napi friss

„Ahogy le tudott állni a drogokkal, úgy tudott most is fordítani az életén” – Megszólalt Cinthya Dictator a férjéről, Molnár Tamásról

Molnár Tamás Sztárboxból való kiesésének a felesége, Cinthya Dictator örül a legjobban. Bár azt elismeri, férje óriási munkát tett az elmúlt hónapokba. Akárcsak akkor, amikor leszámolt szenvedélybetegségével.

Bár Molnár Tamás már több mint egy hete elbúcsúzott a Sztárboxtól, miután elvesztette a Miller Dáviddal való összecsapást, felesége, Cinthya Dictator most üzent neki. „Nehéz fél év volt. Mi alapvetően hedonista életet élünk olyan szinten, hogy a rendszer szót maximum hírből hallottuk. Aztán jött a Sztárbox. Egy percig sem akartam, hogy Tomi elvállalja. Féltettem, hiszen soha nem sportolt, és tartottam attól, hogy a régi, nem épp egészséges életmódja nem tűnt el nyomtalanul. De ő olyan ember, aki ha valamibe beleáll, akkor az egész életét köré rendezi, és most az edzés lett a központ. A beszélgetéseink a bokszra redukálódtak, a nyári utazásaink elmaradtak, és gyakorlatilag minden napunk erről szólt” – írta Cinthya Dictator  a Facebook-oldalán.

A zenész felesége nem tagadja, egyelőre még keresi, milyen előnyük származott az elmúlt hónapok megpróbáltatásaiból. „Biztos volt pozitív hozadéka, de közelről láttam a nehézségeit is, amit a fél éven át tartó mindennapos edzés jelentett, illetve a mentális része, ami kegyetlenebb volt, mint bármelyik fizikai sérülése.

Közben számoltam a napokat, hogy vége legyen, és újra azt az embert kapjam vissza, aki előtte volt.

A múlt héten vége lett. Sokat gondolkodtam rajta, mit tanultam ebből az egészből… Arra még nem jöttem rá. De abban csak megerősített, hogy Tomi bármire képes, amit eltervez. Ahogy le tudott állni a drogokkal, az alkohollal, a cigivel, úgy tudott most is 180 fokot fordítani az életén a boksz oltárán. Kimondhatatlanul büszke vagyok rád, de őszintén, nagyon boldog vagyok, hogy vége.”

Mindenki tudta, hogy Molnár Tamás drogozik

A 37 éves Molnár Tamás nem titkolta, hogy fiatalabb korában a drogok és az alkohol rabja volt. „Nem szerettem keveset inni, meg cuccozni, csak rengeteget. Azt szerettem, amikor elindultam pénteken, aztán hétfő délben még nyomtam.” A körülötte lévők ugyan megpróbáltak hatni rá, de mindhiába. „Sokkal önfejűbb voltam annál, hogy ilyen életvezetési tanácsokat vagy útmutatásokat megfogadjak. Az a típus vagyok, aki a saját kárán tanul, de abból legalább tanultam. Folyamatos ülések voltak a kiadóban, aminek a témája a cuccozás és én, vagy a zenekar volt, ez nem volt tabu.” A zenész végül harmincéves korára szabadult meg szenvedélybetegségétől.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!