Napi friss

Molnár Tamás a kábítószer rabja volt – Elárulta, miért nem kért a segítségből

Mindenki tudta, hogy drogfogyasztó, ez nem volt tabu.

Az énekes 19 évesen robbant be a köztudatba egy tinizenekar frontembereként. Utólag úgy látja, ha később jön az átütő siker számára, talán érettebben kezelte volna. Erre az időszakra így emlékszik vissza. „Nem szerettem keveset inni, meg cuccozni, csak rengeteget. Azt szerettem, amikor elindultam pénteken, aztán hétfő délben még nyomtam.” A körülötte lévők ugyan megpróbáltak hatni rá, de mindhiába. „Sokkal önfejűbb voltam annál, hogy ilyen életvezetési tanácsokat vagy útmutatásokat megfogadjak. Az a típus vagyok, aki a saját kárán tanul, de abból legalább tanultam. Folyamatos ülések voltak a kiadóban, aminek a témája a cuccozás és én, vagy a zenekar volt, ez nem volt tabu. Aki körülöttünk dolgozott, az ezt mind látta, és különböző eszközökkel sugallták vagy próbálták elmagyarázni, hogy haver, ez nem lesz jó így” – emlékezett vissza Tamás a Három igazság című YouTube-műsorban.

Az immár 35 éves énekes öt éve megszabadult szenvedélybetegségétől, és négy éve alkot egy párt Cinthya Dictatorral, akinek a közelmúltban kérte meg a kezét. „Elég régóta tudom, hogy ő a másik felem. Cinthyával éreztem először azt, hogy gondoskodni akarok róla. Ez a fajta odaadás bennem előtte nem indult el – vallotta be a zenész, aki az eljegyzés részleteibe is betekintést engedett. – Volt egy háromhetes amerikai túránk, és ott egy Selvation Mountain elnevezésű, színes, festett domb bizonyult tökéletes helyszínnek a lánykéréshez. Végül igent mondott, szóval működött.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!