Hazai sztár

Kóbor János lányára alig lehet ráismerni: „Tudom, feltűnő a stílusom” – fotókkal

Kóbor János lánya a szemünk előtt érett felnőtt nővé. A 18 éves Kóbor Lénát arra kértük, tárja ki a Story magazinnak a gardróbját.

Az Omega együttes egykori frontemberének, Kóbor Jánosnak a lánya gyerekkora óta az öltözködés szerelmese, ami nem is csoda, hiszen anyukájának, Kóbor-Deme Zsókának az egyik fővárosi bevásárlóközpontban van butikja, amit nem mellesleg LENA-ra is keresztelt. A 18 éves Kóbor Léna magabiztosan válogat a ruhásszekrényében, jól kialakult már a stílusa. Nem fél attól, ha kitűnik a tömegből, sőt kifejezetten akkor érzi jól magát a bőrében. A mintákkal, a különleges fazonokkal jó barátságot ápol, ám a harsány színekre már egy ideje nemet mondott. Hogy jól érzi magát a bőré­ben, arra bizonyíték, hogy a fotózásunkon Lénát imádta a kamera is. Fantasztikus képeket készítettünk róla a Budapesti Állatkertben.

Nyitóképünkön Mecky lánya olyan szettben van, mint  egy igazi párduc. „Az aktuális kedvenc szettem: párducminta és alul bővülő farmer. Bár tény, hogy az utóbbi időben népszerűek a bőszárú nadrágok, én nem ezért választottam, hanem mert ebben érzem jól magam. Anyának is van hasonló darabja. Ha felveszi, nevetünk is, vajon akkor ez most kinek való igazán?”

Galériánkra kattintva ön is megnézheti Kóbor Léna nem mindennapi ruhatárát!

5 fotó

Kóbor Léna megmutatta édesapja, Kóbor János szentélyét

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!